Ashley
Próbáltam az aurájukat érzékelni és sikerült is. A kollégium mögött volt egy pad, azon ült Lilith. Arcáról le lehetett olvasni a félelmet. Előtte Lucifer állt. Itt az én időm - gondoltam. Előrelépkedtem, a lány ijedt tekintetével rám nézett, majd megkocogtattam Lucifer vállát. Dühösen hátrafordult, de még mielőtt mondhatott volna valamit, kijelentettem:
Próbáltam az aurájukat érzékelni és sikerült is. A kollégium mögött volt egy pad, azon ült Lilith. Arcáról le lehetett olvasni a félelmet. Előtte Lucifer állt. Itt az én időm - gondoltam. Előrelépkedtem, a lány ijedt tekintetével rám nézett, majd megkocogtattam Lucifer vállát. Dühösen hátrafordult, de még mielőtt mondhatott volna valamit, kijelentettem:
- A hullák a föld mélyén elásva, parancs teljesítve! - próbáltam bohóckodni, mert ilyet soha nem mondtunk, de legbelül mindig így éreztük. Lucifer furcsán nézett, majd el kezdett nevetni.
- Jó vicc volt! Na most már tényleg intézd el! - fordult volna vissza, de megint megszólaltam.
- Tényleg kész vagyok vele. - már nem bírt ki engem idegileg és gyomorszájon rúgott a térdével, hogy elhallgattasson. Sikerült is neki, a földön fetrengve, hasamat fogva elsötétült minden. Nem szoktam ilyen egyszerű ütéstől rosszul lenni, de gondolom a sok stressz és a hirtelenség váltotta ezt ki. Többször is ütött már meg Lucifer. Azt mondta felnevel engem, amit a szüleim nem tettek meg. Igaz, kissé már idős voltam ahhoz, hogy foglalkozzon velem, mint egy gyerekkel. Egy idő után persze már tudtam, hogy nem csak a nevelésről van szó... Sokkal inkább a saját mintaképére akart formálni, hogy én is olyan gonosz és szívtelen legyek, mint ő...
Követtem ki az udvarra, nem szívesen tettem, de ha ellenszegülök, akkor kirángat. Így jobban jártam.
Igazából sohasem tudtam milyen kapcsolatban állunk. Én voltam a második leghatalmasabb lény a Pokolban. Amikor ő bárhova ment vagy csak nem volt kedve csinálni ezt az egészet (ami gyakran előfordult) én vettem át a helyét. Voltak helyzetek, amikor már nem éreztem magam annyira elnyomva, de végül mindig az lett a vége, hogy ő mondta meg, hogy mi legyen és senki mást szóhoz sem hagyott jutni.
Valami volt köztünk, de párkapcsolatnak vagy akárminek nem igazán neveznél. Az irányába érzett félelmem miatt nem tudtam vele olyan kapcsolatot létesíteni, mint mondjuk Jareddel. Nem azért féltem tőle, mert megütött vagy mert testileg megfenyített volna, arra ritkán került sor (100 évente egyszer). Az volt, ami inkább igazolta félelmem, az az, hogy végig kellett néznem valahányszor Ashley-t, Jasont vagy valamilyen közeli ismerősömet bántja. A félelmemet az váltotta ki, hogy láttam mire képes, ha igazán mérges. Akármilyen magas is az tűrőképességem a fájdalom terén, úgy érzem az, amit ő szokott művelni, az még nekem is sok lenne. Amit mi művelünk a kínzókamrákba az ehhez képest babazsúr.
Amikor kiértünk engem leültetett egy padra ő pedig velem szemben megállt.
- Figyelj, Lilith! - mélyen a szemembe nézett. - Amit ti itt csináltok az nem igazán vet jó fényt a Pokolra. Valljuk be őszintén, idejöttek még nem vagytok itt egy hónapja, de már megöltétek az egyik tábornokunkat és az ellenség hadvezérét! Értem, hogy gyorsan irtjuk egymást, de a megállapodás az megállapodás: békeidőszakban nem ölünk meg senkit, főleg nem az ellenség seregéből! Ha már össze lennének hívva a csapatok, akkor még azt mondom rendben, de így? Szerinted most hogyan kéne harcba vinnünk a tündéreket, ha te megölted a vezetőjüket?
- Megbeszéltük, hogy szabad kezet kapok az ügyben, nem igaz? - kérdeztem szemtelenebbül, mint ahogy gondoltam. - És példát kellett statuálni! Az ellenséggel volt "romantikus" - mondtam gúnyosan. - kapcsolatban. A seregnek tisztába kell lennie, azzal, hogy mit szabad és mit nem. Ha ezt nem fojtjuk el most, akkor később még nehezebb lett volna.
- Igaz, hogy ezt mondtam, de vannak szabályok, amiket nem kéne megszegni. De ami megtörtént, megtörtént - láttam, hogy dühös, de próbálta elfojtani. Mélyen vette a levegőket, de láttam, hogy hamarosan kitör... Ekkor ért oda Ashley.
Furcsán néztem rá. Miért mond ilyeneket? Nem éppen most van itt a viccelődésnek az ideje... Meg is kapta a büntetését.
- Lucifer! - álltam fel a padról.
- Mi van elérzékenyültél? - pillantott rám.
- Nem! De egy rohadt kollégium udvarán vagyunk! Nem itt kéne elintézni az ilyen dolgokat, most cipelhetem fel a szobánkba!
- Nehogy már ez megártson neked! Egy kis edzés a háborúra - vigyorodott el. Már majdnem a szemeimet kezdtem el forgatni, de visszafogtam magam.
- Ezzel kapcsolatban azt szerettem volna kérdezni, hogy akkor most mi lesz a háborúval?
- Ez most nem rajtunk múlik. Ha emlékszel legutóbb megbeszéltük, mivel az előzőt mi robbantottuk ki, most meg kell várnunk, hogy ők csapjanak le először.
- Emlékszem, de az előkészületeket meg kéne tennünk már most. Amíg meggyengültek és a gyászra összpontosítanak, addig mi összeszedhetnénk a csapatainkat. Mivel most Brittany már nincs a képben nyertünk annyi időt, amíg nem választanak úgy hadvezért. Addig mi még szerződést köthetünk a többi fajjal, akik eddig pártatlanok voltak - jegyeztem meg.
- Ez igaz! Szerződéskötésben úgyis a legjobbak vagyunk - vigyorodott el. - Majd szétküldöm a keresztúti démonokat, hogy kössenek minél többet a vezetőkkel. Azért neked is csinálnod kéne valamit, nehogy nekem ellustulj!
- Én addig a többi démont hívom össze és megkezdem a kiképzésüket. Ashley megoldja a vámpírokat. Aztán pedig meglátogatom a tündérpalotát ott pedig beszélek a néppel.
- A megfélemlítés fontos. Most, hogy megölted a vezetőjüket, a helyébe kell lépned, ha nem elég erőskezűen teszed, akkor széthúznak, ami pedig egy háború esetén nem lenne szerencsés...
- Jó vicc volt! Na most már tényleg intézd el! - fordult volna vissza, de megint megszólaltam.
- Tényleg kész vagyok vele. - már nem bírt ki engem idegileg és gyomorszájon rúgott a térdével, hogy elhallgattasson. Sikerült is neki, a földön fetrengve, hasamat fogva elsötétült minden. Nem szoktam ilyen egyszerű ütéstől rosszul lenni, de gondolom a sok stressz és a hirtelenség váltotta ezt ki. Többször is ütött már meg Lucifer. Azt mondta felnevel engem, amit a szüleim nem tettek meg. Igaz, kissé már idős voltam ahhoz, hogy foglalkozzon velem, mint egy gyerekkel. Egy idő után persze már tudtam, hogy nem csak a nevelésről van szó... Sokkal inkább a saját mintaképére akart formálni, hogy én is olyan gonosz és szívtelen legyek, mint ő...
Lilith
Követtem ki az udvarra, nem szívesen tettem, de ha ellenszegülök, akkor kirángat. Így jobban jártam.Igazából sohasem tudtam milyen kapcsolatban állunk. Én voltam a második leghatalmasabb lény a Pokolban. Amikor ő bárhova ment vagy csak nem volt kedve csinálni ezt az egészet (ami gyakran előfordult) én vettem át a helyét. Voltak helyzetek, amikor már nem éreztem magam annyira elnyomva, de végül mindig az lett a vége, hogy ő mondta meg, hogy mi legyen és senki mást szóhoz sem hagyott jutni.
Valami volt köztünk, de párkapcsolatnak vagy akárminek nem igazán neveznél. Az irányába érzett félelmem miatt nem tudtam vele olyan kapcsolatot létesíteni, mint mondjuk Jareddel. Nem azért féltem tőle, mert megütött vagy mert testileg megfenyített volna, arra ritkán került sor (100 évente egyszer). Az volt, ami inkább igazolta félelmem, az az, hogy végig kellett néznem valahányszor Ashley-t, Jasont vagy valamilyen közeli ismerősömet bántja. A félelmemet az váltotta ki, hogy láttam mire képes, ha igazán mérges. Akármilyen magas is az tűrőképességem a fájdalom terén, úgy érzem az, amit ő szokott művelni, az még nekem is sok lenne. Amit mi művelünk a kínzókamrákba az ehhez képest babazsúr.
Amikor kiértünk engem leültetett egy padra ő pedig velem szemben megállt.
- Figyelj, Lilith! - mélyen a szemembe nézett. - Amit ti itt csináltok az nem igazán vet jó fényt a Pokolra. Valljuk be őszintén, idejöttek még nem vagytok itt egy hónapja, de már megöltétek az egyik tábornokunkat és az ellenség hadvezérét! Értem, hogy gyorsan irtjuk egymást, de a megállapodás az megállapodás: békeidőszakban nem ölünk meg senkit, főleg nem az ellenség seregéből! Ha már össze lennének hívva a csapatok, akkor még azt mondom rendben, de így? Szerinted most hogyan kéne harcba vinnünk a tündéreket, ha te megölted a vezetőjüket?
- Megbeszéltük, hogy szabad kezet kapok az ügyben, nem igaz? - kérdeztem szemtelenebbül, mint ahogy gondoltam. - És példát kellett statuálni! Az ellenséggel volt "romantikus" - mondtam gúnyosan. - kapcsolatban. A seregnek tisztába kell lennie, azzal, hogy mit szabad és mit nem. Ha ezt nem fojtjuk el most, akkor később még nehezebb lett volna.
- Igaz, hogy ezt mondtam, de vannak szabályok, amiket nem kéne megszegni. De ami megtörtént, megtörtént - láttam, hogy dühös, de próbálta elfojtani. Mélyen vette a levegőket, de láttam, hogy hamarosan kitör... Ekkor ért oda Ashley.
Furcsán néztem rá. Miért mond ilyeneket? Nem éppen most van itt a viccelődésnek az ideje... Meg is kapta a büntetését.
- Lucifer! - álltam fel a padról.
- Mi van elérzékenyültél? - pillantott rám.
- Nem! De egy rohadt kollégium udvarán vagyunk! Nem itt kéne elintézni az ilyen dolgokat, most cipelhetem fel a szobánkba!
- Nehogy már ez megártson neked! Egy kis edzés a háborúra - vigyorodott el. Már majdnem a szemeimet kezdtem el forgatni, de visszafogtam magam.
- Ezzel kapcsolatban azt szerettem volna kérdezni, hogy akkor most mi lesz a háborúval?
- Ez most nem rajtunk múlik. Ha emlékszel legutóbb megbeszéltük, mivel az előzőt mi robbantottuk ki, most meg kell várnunk, hogy ők csapjanak le először.
- Emlékszem, de az előkészületeket meg kéne tennünk már most. Amíg meggyengültek és a gyászra összpontosítanak, addig mi összeszedhetnénk a csapatainkat. Mivel most Brittany már nincs a képben nyertünk annyi időt, amíg nem választanak úgy hadvezért. Addig mi még szerződést köthetünk a többi fajjal, akik eddig pártatlanok voltak - jegyeztem meg.
- Ez igaz! Szerződéskötésben úgyis a legjobbak vagyunk - vigyorodott el. - Majd szétküldöm a keresztúti démonokat, hogy kössenek minél többet a vezetőkkel. Azért neked is csinálnod kéne valamit, nehogy nekem ellustulj!
- Én addig a többi démont hívom össze és megkezdem a kiképzésüket. Ashley megoldja a vámpírokat. Aztán pedig meglátogatom a tündérpalotát ott pedig beszélek a néppel.
- A megfélemlítés fontos. Most, hogy megölted a vezetőjüket, a helyébe kell lépned, ha nem elég erőskezűen teszed, akkor széthúznak, ami pedig egy háború esetén nem lenne szerencsés...
