2016. szeptember 28., szerda

23. Fejezet

Ashley

Próbáltam az aurájukat érzékelni és sikerült is. A kollégium mögött volt egy pad, azon ült Lilith. Arcáról le lehetett olvasni a félelmet. Előtte Lucifer állt. Itt az én időm - gondoltam. Előrelépkedtem, a lány ijedt tekintetével rám nézett, majd megkocogtattam Lucifer vállát. Dühösen hátrafordult, de még mielőtt mondhatott volna valamit, kijelentettem:
- A hullák a föld mélyén elásva, parancs teljesítve! - próbáltam bohóckodni, mert ilyet soha nem mondtunk, de legbelül mindig így éreztük. Lucifer furcsán nézett, majd el kezdett nevetni.
- Jó vicc volt! Na most már tényleg intézd el! - fordult volna vissza, de megint megszólaltam.
- Tényleg kész vagyok vele. - már nem bírt ki engem idegileg és gyomorszájon rúgott a térdével, hogy elhallgattasson. Sikerült is neki, a földön fetrengve, hasamat fogva elsötétült minden. Nem szoktam ilyen egyszerű ütéstől rosszul lenni, de gondolom a sok stressz és a hirtelenség váltotta ezt ki. Többször is ütött már meg Lucifer. Azt mondta felnevel engem, amit a szüleim nem tettek meg. Igaz, kissé már idős voltam ahhoz, hogy foglalkozzon velem, mint egy gyerekkel. Egy idő után persze már tudtam, hogy nem csak a nevelésről van szó... Sokkal inkább a saját mintaképére akart formálni, hogy én is olyan gonosz és szívtelen legyek, mint ő...

Lilith


Követtem ki az udvarra, nem szívesen tettem, de ha ellenszegülök, akkor kirángat. Így jobban jártam.
 Igazából sohasem tudtam milyen kapcsolatban állunk. Én voltam a második leghatalmasabb lény a Pokolban. Amikor ő bárhova ment vagy csak nem volt kedve csinálni ezt az egészet (ami gyakran előfordult) én vettem át a helyét. Voltak helyzetek, amikor már nem éreztem magam annyira elnyomva, de végül mindig az lett a vége, hogy ő mondta meg, hogy mi legyen és senki mást szóhoz sem hagyott jutni.
 Valami volt köztünk, de párkapcsolatnak vagy akárminek nem igazán neveznél. Az irányába érzett félelmem miatt nem tudtam vele olyan kapcsolatot létesíteni, mint mondjuk Jareddel. Nem azért féltem tőle, mert megütött vagy mert testileg megfenyített volna, arra ritkán került sor (100 évente egyszer). Az volt, ami inkább igazolta  félelmem, az az, hogy végig kellett néznem valahányszor Ashley-t, Jasont vagy valamilyen közeli ismerősömet bántja. A félelmemet az váltotta ki, hogy láttam mire képes, ha igazán mérges. Akármilyen magas is az tűrőképességem a fájdalom terén, úgy érzem az, amit ő szokott művelni, az még nekem is sok lenne. Amit mi művelünk a kínzókamrákba az ehhez képest babazsúr.
 Amikor kiértünk engem leültetett egy padra ő pedig velem szemben megállt.
 - Figyelj, Lilith! - mélyen a szemembe nézett. - Amit ti itt csináltok az nem igazán vet jó fényt a Pokolra. Valljuk be őszintén, idejöttek még nem vagytok itt egy hónapja, de már megöltétek az egyik tábornokunkat és az ellenség hadvezérét! Értem, hogy gyorsan irtjuk egymást, de a megállapodás az megállapodás: békeidőszakban nem ölünk meg senkit, főleg nem az ellenség seregéből! Ha már össze lennének hívva a csapatok, akkor még azt mondom rendben, de így? Szerinted most hogyan kéne harcba vinnünk a tündéreket, ha te megölted a vezetőjüket?
 - Megbeszéltük, hogy szabad kezet kapok az ügyben, nem igaz? - kérdeztem szemtelenebbül, mint ahogy gondoltam. -  És példát kellett statuálni! Az ellenséggel volt "romantikus" - mondtam gúnyosan. - kapcsolatban. A seregnek tisztába kell lennie, azzal, hogy mit szabad és mit nem. Ha ezt nem fojtjuk el most, akkor később még nehezebb lett volna.
 - Igaz, hogy ezt mondtam, de vannak szabályok, amiket nem kéne megszegni. De ami megtörtént, megtörtént - láttam, hogy dühös, de próbálta elfojtani. Mélyen vette a levegőket, de láttam, hogy hamarosan kitör... Ekkor ért oda Ashley.
 Furcsán néztem rá. Miért mond ilyeneket? Nem éppen most van itt a viccelődésnek az ideje... Meg is kapta a büntetését.
 - Lucifer! - álltam fel a padról.
 - Mi van elérzékenyültél? - pillantott rám.
 - Nem! De egy rohadt kollégium udvarán vagyunk! Nem itt kéne elintézni az ilyen dolgokat, most cipelhetem fel a szobánkba!
 - Nehogy már ez megártson neked! Egy kis edzés a háborúra - vigyorodott el. Már majdnem a szemeimet kezdtem el forgatni, de visszafogtam magam.
 - Ezzel kapcsolatban azt szerettem volna kérdezni, hogy akkor most mi lesz a háborúval?
 - Ez most nem rajtunk múlik. Ha emlékszel legutóbb megbeszéltük, mivel az előzőt mi robbantottuk ki, most meg kell várnunk, hogy ők csapjanak le először.
 - Emlékszem, de az előkészületeket meg kéne tennünk már most. Amíg meggyengültek és a gyászra összpontosítanak, addig mi összeszedhetnénk a csapatainkat. Mivel most Brittany már nincs a képben nyertünk annyi időt, amíg nem választanak úgy hadvezért. Addig mi még szerződést köthetünk a többi fajjal, akik eddig pártatlanok voltak - jegyeztem meg.
 - Ez igaz! Szerződéskötésben úgyis a legjobbak vagyunk - vigyorodott el. - Majd szétküldöm a keresztúti démonokat, hogy kössenek minél többet a vezetőkkel. Azért neked is csinálnod kéne valamit, nehogy nekem ellustulj!
 - Én addig a többi démont hívom össze és megkezdem a kiképzésüket. Ashley megoldja a vámpírokat. Aztán pedig meglátogatom a tündérpalotát ott pedig beszélek a néppel.
 - A megfélemlítés fontos. Most, hogy megölted a vezetőjüket, a helyébe kell lépned, ha nem elég erőskezűen teszed, akkor széthúznak, ami pedig egy háború esetén nem lenne szerencsés...

2016. szeptember 4., vasárnap

22. Fejezet

Jared

Csak néztem, ahogy Lilith kisuhan az ajtón. Teljesen megdöbbentem, hogy Ashley-vel mind a ketten, akármit mond, engedelmeskednek neki. Végül is... Luciferről van szó. Eközben Ashley elkezdett szorgoskodni, de látszott rajta, hogy valami nincs rendben. Nem tudtam az arcáról leolvasni, mi a baja: félti magát, félti barátnőjét, fél a harctól. A hullákat elkezdte cibálni majd megállt. Mintha elgondolkodott volna valamin, aztán tovább folytatta. Ezek után sem nézett a szemünkben csak a halottakat figyelte. A tekintetéből a fény hiányzott, olyannak tűnt, mint egy rabszolga, aki csak végzi a munkaját nehogy halálbüntetést kapjon. Már az ajtónál járt, amikor Adam megszólalt:
- Ne segítsek?
- Kösz, nem kell. - mondta gúnyosan.
- Talán én...? - kérdeztem én is, hátha enyhíteni tudok mind szellemi, mind fizikai terhein.
- Attól még, hogy Lilith pasija lettél még nem kell velem is jópofiznod, szépfiú - meglepődtem. Hangja érzelemmentes volt, talán csak azt a maró gúnyt lehetett belőle kivenni, amit előző válaszánál is hallottunk.
- De, ha ennyire segíteni akartok, te varázsló mondjuk segíthetnél eltüntetni a vérnyomokat és tehetnél róla, hogy ne nagyon lássanak meg minket, miközben hullákat cipelünk és ásunk. Te pedig farkas... Hozd Brittanyt! - ezzel a két lábat kiejtette a kezéből, csak úgy koppant a folyosó hideg padlóján, talán még erőt is adott a levágódásba. A fiú gyorsan felkapta, én pedig erősen összpontosítottam, hogy eltűnjön a sok vér, ami a kövön volt. Közben még a srácokat, meg, amit vittek, azt is elrejtettem. Profinak éreztem magam. Időközben leértünk az udvarra. Addig egy szót sem váltottunk, de ahogy kiértünk, a lány térdre rogyott és az eget nézve elkezdett kiáltozni.
- Miért? Miért tetted ezt? Nem volt elég szerencsétlennek a sok évnyi büntetés, amit szintén TE adtál neki, most meg harcba küldöd a választottja ellen, ráadásul Lucifer is figyeli minden lépését? Holmi játéknak gondolod? Azért mert annak idején nem engedelmeskedett, egy örökkévalóságig szenvedésben kell élnie? Örülj neki, hogy az utolsó összecsapásnál nem ölt meg, mert biztos lassú, fájdalmas halálod lett volna. - ezzel ránk nézett. Tekintve, hogy zuhogott az eső, nem igazán tudtam megállapítani, hogy sír, vagy sem.
- Nem hiszem, hogy hallja, főleg azt, hogy meg lehet ölni... - kezdtem volna, de egyből leordított.
- Te csak engem ne oktass ki! Ugyanúgy a ti hibátok az egész! Mikor kaptátok meg a parancsot? Miért nem mondtátok el? Ennyit megérdemelt volna... - eközben rám nézett. Mondandója alatt felállt a földről, Jason-t konkrétan lehányta a földre és elkezdett menni. Bement egy kis helyiségbe, ahonnan egy ásót hozott elő. Adam-re nézett, aztán suttogva hozzátette:
- ... ahogy én is megérdemeltem volna - gondolom nem akarta, hogy halljuk, de azért én hozzászóltam.
- Válaszért választ kérek. Azért nem mondtuk el, mert akkor árulónak tituláltak volna. Én kérdezek? Mi ez az utolsó csata? Annyiszor hallottam már, de fogalmam sincs, hogy miről van szó. - eközben Adam elment még két ásóért, Ashley pedig elkezdte a lyukat.
- Én sem tudok mindent pontosan. A két félről Lucifer és - ekkor felnézett - ő mellette csak Lilith és Brittany voltak, valamint a seregeik. Nem győzött senki, viszont nagyon sok angyal és démon meghalt. Ezért azóta gyűjti mindkét oldal a hadsereget, hogy ne legyen megint felesleges a sok halál. Mert ugye, ahol többen vannak, az az esélyesebb a nyerésre. Én jövök: kaptatok-e valamilyen levelet eddig az utolsó parancson kívül? - kérdezte miközben az egyre nagyobb gödröt mélyítette. Én is beszálltam hozzájuk segítőnek és Adam válaszolt helyettem.
- Egyszer kaptunk a szekrényembe egy névtelent, amin az állt, hogy derítsük ki a ti hadseregetek mennyiségét. Kérdés: nem fejezhetnénk be a kérdések kérdezését? - ám ekkor a lány már nem figyelt. Dermedve állt a lyuk közepén.
- Így akart minket tesztelni Lucifer. Ha ennyire nem bízik bennünk, akkor nem fogja elhinni a hazugságokat - erre én váltam kővé és valószínűleg fal fehérré. Ashley ekkor fénysebességgel bedobálta az élettelen testeket a földbe, rájuk szórta a földet, az ásókat kivette a kezünkből, visszavitte őket majd megállt. Előttem.
- A fűről gondoskodj! - ekkor megint elkezdett sprintelni, de úgy láttam, mintha egy pillanatra megállt volna Adam mellet. Mintha megpuszilta volna a fiút. Bár ez teljes képtelenség... A következő pillanatban már ott sem volt. Hogy akkor mi történt köztük, számomra örök rejtély marad.

Adam


Miután Ashley elment nem sokáig volt időnk ott álldogálni a zuhogó esőben, mert nagyjából egy perccel később fény villant a szemünk előtt. Olyan éles, hogy el kellett fordulnunk.
 Mire visszanéztünk már Gabriel arkangyal állt ott egyenesen. Mindketten meglepődtünk, majd fel is eszméltünk és meghajoltunk előtte.
 - Uram! - kiáltottuk egyszerre.
 - Menjünk be a szobátokba nem kedvelem az esőt! - adta ki a parancsot, majd elindult a kollégium felé. Néma csendben követtük fel az emeletre, ahol egy egyszerű mozdulattal kitárta az ajtót, majd az ágyhoz sétált és leült rá.
 - Fiúk! Én kedvellek titeket, de ha hülyeségeket csináltok nem tudok mit tenni veletek! - nézett ránk szúrós szemekkel. - Muszáj volt már az első pár hétben ennyi hülyeséget csinálnotok, az angyalok dühöngenek, hogy hagytátok meghalni a vezetőjüket! Én is dühös vagyok és Ő is dühös! - a hangja szomorú volt.
 - Elnézést uram, de elárult minket! - mondta Jared. Majdnem elröhögtem magam. Ő mondja, amikor ő is kavar Lilithtel. Ez tisztességtelen volt Brittany-val és Jason-nel szemben.
 - Tudom, de nem a ti feladatotok megölni őket, hanem a többi angyalé. Először engedélyt kellett volna kérnetek. Mondjuk tőlem, mivel én tudtam volna közvetíteni a helyzetet a felsőbb erők felé. A Mennyben óriási a zűrzavar, mindenki várja a parancsot arról, hogy ki lesz az új vezető vagy addig mit is kéne tennünk, de Apám elvágta a vonalakat, érthetetlen módon. Addig, mint a hasonló vészhelyzetekben én vettem át Brittany helyét.
 - De akkor most mi lesz? Kitör a háború vagy még kerülgetjük kicsit egymást? - kérdeztem dühösen. Próbáltam elfojtani az érzéseimet Britt halálával kapcsolatban, meg persze arról, hogy nekem és Jarednek is hasonló végünk lehet.
 - Még nem tudom, egyedül nem hozhatok ilyen döntést. Maradnék, hogy segítsek, de vissza kell mennem minél hamarabb rendet tenni odafent. Az angyalok őrültem rohangálnak, mivel nem kapnak folyamatosan parancsokat - csóválta a fejét. - Örülnék, ha titeket nem kéne szemmel tartanom!
 - Igen, uram! - szólaltunk meg egyszerre.
 - Remélem is! - azzal ugyanolyan hirtelen eltűnt, mint ahogy megjelent.
 - Most mi legyen? - kérdeztem Jaredet.
 - Ötletem sincs...

2016. szeptember 3., szombat

Információk

Mint láthattátok, sok ideig nem volt rész.
Ez annak köszönhető, hogy nyár végén nagyon sok programunk volt, és pont úgy váltottuk egymást a hazaérkezés-elutazásban, hogy nem tudtunk rendes, a kezünk közül kiadható részt írni.
Ezért is köszönjük, hogy ezek ellenére még itt vagytok és nem hagytatok el bennünket. Úgy gondoltuk, hogy kiveszünk blogírásból egy kis nyári szünetet és újult erővel folytatjuk.
Ezek után már minden a terv szerint fog alakulni és újra hétfőnként várhatóak a részek. Ha a legközelebbi hétfőn (szeptember 5.) nem is, de a következőn (szeptember 12.) biztos láthatjátok majd a folytatást.
Köszönjük a türelmeteket és reméljük ezután is élvezitek majd.
Kíváncsian várjuk a véleményeteket a komment szekcióban, építő jellegű kritikát is szívesen fogadunk.
Reméljük jól telt a nyaratok, és ez úton is kívánunk sok sikert (már, akinek lesz tanulnivalója) az elkövetkezendő tanévhez.

Vanilia,
Csenge