22. Fejezet

Jared

Csak néztem, ahogy Lilith kisuhan az ajtón. Teljesen megdöbbentem, hogy Ashley-vel mind a ketten, akármit mond, engedelmeskednek neki. Végül is... Luciferről van szó. Eközben Ashley elkezdett szorgoskodni, de látszott rajta, hogy valami nincs rendben. Nem tudtam az arcáról leolvasni, mi a baja: félti magát, félti barátnőjét, fél a harctól. A hullákat elkezdte cibálni majd megállt. Mintha elgondolkodott volna valamin, aztán tovább folytatta. Ezek után sem nézett a szemünkben csak a halottakat figyelte. A tekintetéből a fény hiányzott, olyannak tűnt, mint egy rabszolga, aki csak végzi a munkaját nehogy halálbüntetést kapjon. Már az ajtónál járt, amikor Adam megszólalt:
- Ne segítsek?
- Kösz, nem kell. - mondta gúnyosan.
- Talán én...? - kérdeztem én is, hátha enyhíteni tudok mind szellemi, mind fizikai terhein.
- Attól még, hogy Lilith pasija lettél még nem kell velem is jópofiznod, szépfiú - meglepődtem. Hangja érzelemmentes volt, talán csak azt a maró gúnyt lehetett belőle kivenni, amit előző válaszánál is hallottunk.
- De, ha ennyire segíteni akartok, te varázsló mondjuk segíthetnél eltüntetni a vérnyomokat és tehetnél róla, hogy ne nagyon lássanak meg minket, miközben hullákat cipelünk és ásunk. Te pedig farkas... Hozd Brittanyt! - ezzel a két lábat kiejtette a kezéből, csak úgy koppant a folyosó hideg padlóján, talán még erőt is adott a levágódásba. A fiú gyorsan felkapta, én pedig erősen összpontosítottam, hogy eltűnjön a sok vér, ami a kövön volt. Közben még a srácokat, meg, amit vittek, azt is elrejtettem. Profinak éreztem magam. Időközben leértünk az udvarra. Addig egy szót sem váltottunk, de ahogy kiértünk, a lány térdre rogyott és az eget nézve elkezdett kiáltozni.
- Miért? Miért tetted ezt? Nem volt elég szerencsétlennek a sok évnyi büntetés, amit szintén TE adtál neki, most meg harcba küldöd a választottja ellen, ráadásul Lucifer is figyeli minden lépését? Holmi játéknak gondolod? Azért mert annak idején nem engedelmeskedett, egy örökkévalóságig szenvedésben kell élnie? Örülj neki, hogy az utolsó összecsapásnál nem ölt meg, mert biztos lassú, fájdalmas halálod lett volna. - ezzel ránk nézett. Tekintve, hogy zuhogott az eső, nem igazán tudtam megállapítani, hogy sír, vagy sem.
- Nem hiszem, hogy hallja, főleg azt, hogy meg lehet ölni... - kezdtem volna, de egyből leordított.
- Te csak engem ne oktass ki! Ugyanúgy a ti hibátok az egész! Mikor kaptátok meg a parancsot? Miért nem mondtátok el? Ennyit megérdemelt volna... - eközben rám nézett. Mondandója alatt felállt a földről, Jason-t konkrétan lehányta a földre és elkezdett menni. Bement egy kis helyiségbe, ahonnan egy ásót hozott elő. Adam-re nézett, aztán suttogva hozzátette:
- ... ahogy én is megérdemeltem volna - gondolom nem akarta, hogy halljuk, de azért én hozzászóltam.
- Válaszért választ kérek. Azért nem mondtuk el, mert akkor árulónak tituláltak volna. Én kérdezek? Mi ez az utolsó csata? Annyiszor hallottam már, de fogalmam sincs, hogy miről van szó. - eközben Adam elment még két ásóért, Ashley pedig elkezdte a lyukat.
- Én sem tudok mindent pontosan. A két félről Lucifer és - ekkor felnézett - ő mellette csak Lilith és Brittany voltak, valamint a seregeik. Nem győzött senki, viszont nagyon sok angyal és démon meghalt. Ezért azóta gyűjti mindkét oldal a hadsereget, hogy ne legyen megint felesleges a sok halál. Mert ugye, ahol többen vannak, az az esélyesebb a nyerésre. Én jövök: kaptatok-e valamilyen levelet eddig az utolsó parancson kívül? - kérdezte miközben az egyre nagyobb gödröt mélyítette. Én is beszálltam hozzájuk segítőnek és Adam válaszolt helyettem.
- Egyszer kaptunk a szekrényembe egy névtelent, amin az állt, hogy derítsük ki a ti hadseregetek mennyiségét. Kérdés: nem fejezhetnénk be a kérdések kérdezését? - ám ekkor a lány már nem figyelt. Dermedve állt a lyuk közepén.
- Így akart minket tesztelni Lucifer. Ha ennyire nem bízik bennünk, akkor nem fogja elhinni a hazugságokat - erre én váltam kővé és valószínűleg fal fehérré. Ashley ekkor fénysebességgel bedobálta az élettelen testeket a földbe, rájuk szórta a földet, az ásókat kivette a kezünkből, visszavitte őket majd megállt. Előttem.
- A fűről gondoskodj! - ekkor megint elkezdett sprintelni, de úgy láttam, mintha egy pillanatra megállt volna Adam mellet. Mintha megpuszilta volna a fiút. Bár ez teljes képtelenség... A következő pillanatban már ott sem volt. Hogy akkor mi történt köztük, számomra örök rejtély marad.

Adam

Miután Ashley elment nem sokáig volt időnk ott álldogálni a zuhogó esőben, mert nagyjából egy perccel később fény villant a szemünk előtt. Olyan éles, hogy el kellett fordulnunk.
 Mire visszanéztünk már Gabriel arkangyal állt ott egyenesen. Mindketten meglepődtünk, majd fel is eszméltünk és meghajoltunk előtte.
 - Uram! - kiáltottuk egyszerre.
 - Menjünk be a szobátokba nem kedvelem az esőt! - adta ki a parancsot, majd elindult a kollégium felé. Néma csendben követtük fel az emeletre, ahol egy egyszerű mozdulattal kitárta az ajtót, majd az ágyhoz sétált és leült rá.
 - Fiúk! Én kedvellek titeket, de ha hülyeségeket csináltok nem tudok mit tenni veletek! - nézett ránk szúrós szemekkel. - Muszáj volt már az első pár hétben ennyi hülyeséget csinálnotok, az angyalok dühöngenek, hogy hagytátok meghalni a vezetőjüket! Én is dühös vagyok és Ő is dühös! - a hangja szomorú volt.
 - Elnézést uram, de elárult minket! - mondta Jared. Majdnem elröhögtem magam. Ő mondja, amikor ő is kavar Lilithtel. Ez tisztességtelen volt Brittany-val és Jason-nel szemben.
 - Tudom, de nem a ti feladatotok megölni őket, hanem a többi angyalé. Először engedélyt kellett volna kérnetek. Mondjuk tőlem, mivel én tudtam volna közvetíteni a helyzetet a felsőbb erők felé. A Mennyben óriási a zűrzavar, mindenki várja a parancsot arról, hogy ki lesz az új vezető vagy addig mit is kéne tennünk, de Apám elvágta a vonalakat, érthetetlen módon. Addig, mint a hasonló vészhelyzetekben én vettem át Brittany helyét.
 - De akkor most mi lesz? Kitör a háború vagy még kerülgetjük kicsit egymást? - kérdeztem dühösen. Próbáltam elfojtani az érzéseimet Britt halálával kapcsolatban, meg persze arról, hogy nekem és Jarednek is hasonló végünk lehet.
 - Még nem tudom, egyedül nem hozhatok ilyen döntést. Maradnék, hogy segítsek, de vissza kell mennem minél hamarabb rendet tenni odafent. Az angyalok őrültem rohangálnak, mivel nem kapnak folyamatosan parancsokat - csóválta a fejét. - Örülnék, ha titeket nem kéne szemmel tartanom!
 - Igen, uram! - szólaltunk meg egyszerre.
 - Remélem is! - azzal ugyanolyan hirtelen eltűnt, mint ahogy megjelent.
 - Most mi legyen? - kérdeztem Jaredet.
 - Ötletem sincs...

20. Fejezet

Adam

Ahogy becsuktam az ajtót, kimásztam az ablakon és valahogy leszerencsétlenkedtem magam a biztonságos talajra. Úgy éreztem, jót tenne egy kis futás. Jó sok futás. Nem akartam gondolkodni. Sem rajta, sem máson. Úgy éreztem, a friss levegő jót tesz nekem. Ahogy haladtam befelé az erdőbe, előjöttek a farkasösztöneim. A sűrűben voltam már, mikor meghallottam egy vonyítást. Segélykérőnek hallatszott, így gondoltam, megnézem mi lehet a hangot kiváltó ok. Egyre több és többször hallottam és mivel teliholdas éjszaka volt, úgy éreztem itt az ideje átváltozni. Ahogy megtettem egyből erősödött a hallásom, szaglásom valamint látásom, emellett gyorsabban is szaladtam, ezáltal elég hamar odaértem. Amint megláttam mi történik lesokkolódtam. Egy számomra ismeretlen emberszerű lénnyel találtam szemben magam. Vicsorgott a nagy fogaival az egyik a farkasra, aki holdtölte alkalmával változott át. Mikor rám emelte a tekintetét egyszeriben úgy nézett ki, mint egy átlagos húsz éves. Bár azt meg kell hagyni szőkés barna haja és koromsötét szemei kilógtak a sorból. Rám vigyorgott és közelíteni kezdett felém.
- Nocsak-nocsak! Kit látnak szemeim! Adam, hogyhogy ebben a formában vagy, mikor te akkor változol át, ha akarsz? - kérdezte tőlem. Volt már pár sejtésem afelől, hogy ki lehet ő, de nem akartam téves információkat mondani a másik fajtársamnak. A válaszom csak egy morgás volt, mert ilyenkor nem tudunk rendesen beszélni.
- Jaj, tényleg! El is felejtettem, hogy nem tudsz ilyenkor felelni. Mindegy, azért a következő kérdésemre válaszolnál? Nem láttad véletlenül Ashley-t, Lilith-et, esetleg Jason-t? Tudom, hogy ismered őket, úgyhogy szépen próbálj válaszolni. - nem sikerült megint semmit mondani, de, ha tudtam volna se biztos, hogy megszólaltam volna, mert nem egy jószándékú embernek látszott.
- Értem, értem. Nem tudsz válaszolni. Azért kár, hogy annak idején nem hozzám csatlakoztál! Még egy szívességet kérhetnék tőled? Igaz, még én is keresem majd őket, de, ha véletlenül találkozol velük, mondd nekik, hogy Lucifer keresi őket! További jó szórakozást! - ezzel a végszóval eltűnt az erdő sűrűjében. Ilyen közel lenne a harc, hogy még ő is előmerészkedik?

Jared

Amikor Lilith belépett a szobába, én még nem tudtam mi történik. Aztán hallottam a kiabálását és befurakodtam mellette az ajtón.

 - Ashley, mit csinálsz? - kiáltottam a lányra, aki épp társát szorította a falhoz. - Hagyd abba!

 - Meg ne próbáld! - szólt oda Lilith. - Éppen most sértett meg engem és Ashley-t.

 - Attól még nem kell megölni!

 - Azt azért kell csinálni, mert Brittany-vel kavar - jegyezte meg, Britt felé biccentve. 

 Erre nem tudtam mit mondani, meggyőzött az érvelése, amit idefelé mondott. Hittem neki. Tudtam, hogy nem hazudott. Egyszerűen csak éreztem.

 - Akkor tedd meg most és ne várj vele, mert tényleg idejön és annak nem örülnék! - mondtam. Már indultam volna ki az ajtón, amikor Lilith visszarántott.

 - Nem menekülsz! Itt maradsz! Végignézed! Egyébként is Brittany a te oldaladon áll. Itt kell lenned, mert különben merényletnek fogják vélni, de ha itt van a csapat második embere, akkor el lehet mondani, hogy a te engedélyeddel történt mindez.

 - Most miről beszéltek? - kérdezte Jason, még mindig a falról lógva. 

 - Arról, hogyha most én öllek meg titeket jobban jártok, mintha Lucifer teszi - mondta Lilith szenvtelenül. - Jason, ezzel neked is egyet kell értened.

 - Igazad van, de szerinted mit szólnának a démonok vagy éppen a tündérek, ha megtudnák, hogy megöltél? - láttam rajta, hogy próbál menekülni a halála elől, de mindnyájan tudtuk, hogy az lehetetlen.

 - Példát statuáltam. A családod is megértené!

 - És Lucifer? Mit mondanál neki, miért öltél meg?

 - Az fogom mondani, ami történt! - vetette oda unottan, mintha csak arról lenne szó, mi legyen a vacsora.

 - És mi lesz a mentséged rád és Jared-re? - ördögien elvigyorodott, azt gondolva most megfogta Lilith-et. Hát nem...

 - Nem kell róla tudnia, mi van közöttünk - Jason arcára ráfagyott a vigyor, amikor Lilith elindult felé.

 - Ne csináld, kérlek! Ne bántsd őt! Végezz előbb velem! - vetette a lány elé magát Britt. Lilith hátrafordult az engedélyemre várva, amit én azzal adtam meg, hogy becsuktam az ajtót.

 - Kérésed számomra parancs! - láttam rajta, hogy élvezi a helyzetet és én ezen elszörnyülködtem. Miért jó neki az, hogy más embereket bánthat?

 Előhúzta a kését, majd egyszerűen felrúgta a lányt és a szívébe mélyesztette a pengét. Mielőtt kihúzta volna, még jól meg is forgattatta, amitől nekem felfordult a gyomrom és el kellett fordulnom.

 - Nézd már a pasid nem bírja nézni, ahogy ölsz! - röhögött fel Jason, de nevetése nem volt őszinte, miután Lilith gyomron rúgta.

 - Ashley engedd el! - vakkantott oda a lánynak, aki hirtelen elengedte a fiú nyakát. - Tudod Jason, sohasem kedveltelek. Egy kicsit sem. A családod maga a halál, te meg mindig úgy beszéltél róluk, mintha valami felsőbb hatalom volnának. Elég volt egyszer bemennem abba a kócerájba és azóta is mindegyikük retteg tőlem.

 - Miért kell ilyeneket mondanod? - már szinte sírva nézett fel rá. - Tudod, mit éreztem irántad! Aztán megölöd az orrom előtt a szerelmem és még sértegetsz is? 

 - Pontosan ezt teszem! - rúgott Jason-be még egyszer. - Itt a vége, fuss el véle - vigyorodott el ördögien a lány, mikor kinyílt az ajtó.

18. Fejezet

Jared

- Lucifer? - kérdeztem kitágult szemekkel.
- Hát... Tudod... Ő irányít igazából mindent, nem én - dermedten állt és nézett maga elé.
- Tehát azt mondod, hogyha megölöd azt a kettőt, akkor nem jön elő, de ha tudomást szerez róluk, megöl mindenkit? - megint értetlenkedtem.
- Röviden és tömören ennyi. Ja.
- De hát akkor sem ölheted meg őket. Az egyik a társad - próbáltam megállítani.
- Csak azért, mert egymáshoz akartak minket adni. Igazából annyira nem csípem, mert mindig hozzátok húzott a szíve. Ráadásul szerelmes is volt belém. Lucifernek meg ez nem tetszett ezért felbontottuk az eljegyzést - olyan közönyösen mondta, mintha meg sem történt volna.
- Szerelmes volt beléd? - kérdeztem miután értelmeztem és felfogtam a szavait.
- Azt mondta... Várjunk. Te direkt jöttél el velem, hogy Adam-ék együtt maradjanak? - döbbent le.
- Aha - mondtam nemes egyszerűséggel.
- Ó, jaj! Ashley kicsit dühös lesz! Nem láttad? Ő egy vámpír! Bármikor rátámadhat bárkire! - a fejét fogta, miközben sietett tovább a folyosón, Britt-éket keresve.
- Hé! Azt nem tudtam pontosan, hogy vámpír! Bár gondolhattam volna abból, hogy az emberek a táplálékai... - leesett. Vámpír? Komolyan? Lucifer oldalán? Atyám...
- Lehet, hogy kicsit későbbre kéne halasztani Jason-ék keresését, ugyanis rossz előérzetem van. Nagyon rossz.
- Ezek után nekem is. Szerintem menjünk vissza nézzük meg őket, mielőtt kinyírják egymást. - visszafordultunk a szoba felé, ahol hagytuk őket majd rohamtempóban visszaindultunk.

Adam

Amint Lilith és Jared elhagyta a szobát kínos csend ereszkedett közénk. Némán bámultam Ashley-t, aki a padlót szemlélte. Össze kellett szednem magam, ha beszélni akartam vele. El kellett neki mondanom, hogy mit érzek valójában iránta, mert ha nem beszélek vele erről, akkor soha többet nem lesz már merszem hozzá. 

 - Figyelj, Ashley! Beszélnünk kell... - kezdtem bele a mondandómba idegesen, amikor hirtelen félbeszakított.

 - Nem akarok erről beszélgetni! Tudom mit akarsz mondani, de nem vagyok rá kíváncsi - fordult el az ablak felé.

 - Attól függetlenül én még elmondom - álltam ki magamért. - Nem érdekel, hogy nem vagy rá kíváncsi, de mostanra gyűjtöttem elég bátorságot ahhoz, hogy elmondjam neked mit is érzek irántad!

 - De csak röviden - fonta össze karjait a mellkasa előtt.

 - Ezek szerint már tudod, de azért nekikezdek... - álltam neki bátortalanul. - Amikor először megláttalak a folyosón, szerintem már akkor beléd szerettem, de ahogy egyre jobban megismertük egymást, fülig beléd estem. De azóta az eset óta annyira megváltoztál, mintha teljesen kicseréltek volna.

 - Ilyen az élet! Van még valami mondandód?  - fordult felém. Érezhetően kissé megrázta, amit mondtam, engem pedig az, hogy ilyen közönyösen reagált. 

 - Nincs - mondtam halkan erre kiviharzott a szobából, otthagyva egyedül a vegyes érzéseimmel.

16. fejezet

Adam

Kissé lesokkolva álltam. Csak úgy otthagyott. Ennyit a kedvességről... Van egy olyan érzésem, hogy valaki eléggé megbánthatta, de nem tudtam kit kérdezni. Lilith elbűvölő mosollyal elküldene a Pokolba, mert végülis ő mindezt megteheti minden különösebb ok nélkül. Jason, pedig még csak meg sem hallgatna. Talán ha Brittany kérdezi meg, akkor mondana valamit. Ám nem biztos, hogy jó ötlet lenne az ellenség érzéseiről kérdezősködni. Ashley érezhetően nem akar róla beszélni. Felbosszantani meg egyáltalán nem óhajtom, úgyhogy a régi jó módszer maradt csak, a hallgatózás.
Épp indultam volna Ashley után, amikor Britt érintette meg a vállam.
 - Adam, beszélnünk kell - szólalt meg. Úgy éreztem, hogy valami rosszatt csinált (ám ez nem volt újdonság). - Jelentettem az Égieknek Lilithék gyilkolását. - bűntudatott éreztem a hangjában. El is vártam...
 - Hogy mégis mit csináltál? Azzal tisztában vagy, hogy ők súlyosabb dolgokat is jelenthetnének? Eddig azért nem tették, mert feltehetőleg Lilth még nem is tudja. De amint a fülébe jut a dolog kétlem, hogy jelentené. Helyette megkínoz a Pokolban és szép lassan megöl - üvöltöttem rá. - Nem mintha mindez az én problémám lenne, te fogsz lent vergődni. Mondd meg Britt, miért tetted? Ennyire halálvágyad van?
 - Nem tudom miről beszélsz... - nem hallatszott valami magabiztosnak. Szörnyen hazudik.
 - Mindketten tudjuk, hogy rólad és Jasonről beszélek. Mi elnézőek vagyunk Jareddel, de ők nem. Sem veled, sem a szerelmeddel -enyhe undorral ejtettem ki az utolsó szót, pedig tudtam, hogy nekem is hasonló érzéseim vannak Ashley iránt. - Hihetetlen vagy.
 Megfordultam és sietve visszaindultam a kollégiumba.

Jared

Megcsókolt. Lilith megcsókolt. Azt hittem, hogy csak álmodok és semmi sem igaz az egészből. Visszabotorkáltam a szobánkba, ahol idegbeteg ábrázattal Adam köszöntött. Furcsán néztem rá magyarázatot várva.
- Brittany elmondta nekik - fogalmam nem volt miről beszél.
- Mi?
- Ugye? Nekem is ez volt a reakcióm. Ők sokkal többel vissza tudnak támadni, mint ez, például mind hármunk szerelmi életével. Levisznek a Pokolba és megölnek. Végünk. Vagy...
- Nyugi Adam! Lassíts le és először mondd el, hogy mit is jelentett Britt. Nem vagyok képben.
- Nem is tudod? - kikerekedett szemekkel nézett rám.
- Mit kéne és miért tudnom? - értetlenkedtem tovább.
- Hát, tudod...
- Bökd már ki! - már idegesített, hogy nem tudja kimondani.
- Lilith és Ashley együtt elmentek gyilkolni.
Lesokkoltam.
- Ashley nem ember? - próbáltam összeszedni a gondolataimat.
- Ezek szerint... Senki sem tudja, hogy mi lehet - mondja szenvedő arccal. Hirtelen felindulásból kimentem a szobából. Lilith-ék felé vettem az irányt. Dörömbölni kezdtem az ajtajukon, Adam pedig mögülem figyelte az eseményeket.
- Lilith! Nyisd ki! Most! - szinte üvöltöttem. Zár kattanás hallatszott, majd Ashley dugta ki a fejét az ajtón.
- Küldd ki a barátnődet a szobából!
- Mert, ha nem? Akkor mi lesz? - érdeklődő fejet vágott. A felszín mögött biztos elküldött már Luciferhez.
- Nekem te is jó leszel - hangzott hátam mögül a válasz. Ashley-nek most tűnhetett csak fel, hogy ott áll Adam, mert szemei tagra nyíltak. Először csak állt sokkolva, aztán olyan gyorsan, amit emberi szem nem érzékelne ránk csapta az ajtót.
- Hát ez nem volt sikeres. - mondta Adam, ahogy vissza szobank felé indultunk volna. Végül is mit vártam? Démon. A bejárat előtt Brittany alakját fedeztem fel.
- Srácok, srácok! Válaszoltak!

14. fejezet

Jared

Valami nagyon nem stimmelt. Sem Brittany-val sem Adam-mal. Valamit titkoltak előlem. Mikor megérkezett Adam, kérdőre is vontam.
 - Hé, haver! Hol voltál egész délután? Nem láttalak sehol - kérdeztem.
 - Délután beszéltem Ashley-vel, meg motoroztunk, hogy ki tudjak belőle szedni valami infót, de nem jött össze. Most épp Britt-től jövök. Beszéltem vele, mert olyan furcsa mostanában - ennyit mondott és fordult is volna el, ha meg nem állítom.
 - Mit titkoltok, amit nem tudhatok? - kérdeztem felháborodva, hogy már a legjobb barátom sem mondja el.
 - Semmit. Honnan veszed, hogy titkolunk valamit? Inkább azt mondd el, te mit rejtegetsz. Láttalak ám Lilith-tel! Nem tudsz hazudni - közölte szikrázó szemekkel, majd bevonult a fürdőbe. Olyan furcsa volt mindenki. Lilith szó nélkül elrohant, Adam és Britt pedig nem avattak be semmibe. Mi történhetett, amivel ennyire elriasztottam mindenkit?
Reggel, mikor felébredtem, a folyosóról ordibálás hallatszott be. Gyorsan felkaptam valamit és kinéztem, vajon mi történt.
 - Utolsó figyelmeztetés! Ha nem jössz elő... - kinyitottam az ajtót és Lilith félbe hagyta a mondatot.
 - Szép jó reggelt neked is Lilith! - köszöntem neki vigyorogva dühkitörésén.
 - Helló... Csak azt akartam mondani: bocs a tegnapiért, hogy otthagytalak. Szia! - láttam, hogy a végére már belepirult mondandójába. Hogy Lilith bocsánatot kérjen és elismerte, hogy hibázott... Ilyen is csak egyszer történik.

Adam

Reggel a folyosóról beszűrődő kiabálásra ébredtem. Nem tudtam a hangot emberhez kötni, így kikászálódtam az ágyból, de Jared gyorsabb volt nálam és kitárta az ajtó, én pedig a mögött hallgatóztam. Lilith volt az. Halvány lila gőzöm nem volt róla mit akar, de attól tartottam, hogy mindjárt letépi Jared fejét. Csendesen hallgattam a beszélgetést, majd megdöbbenve tapasztaltam azt, hogy Lilith (ismétlem Lilith!) bocsánatot  kért tőle. Kikerekedett szemekkel bámultam magam elé. Ilyen sem történik minden nap.
 - Ha már bocsánatot kértél - kezdi Jared magabiztosan. Legalább is annak tűnt, de biztos vagyok, hogy valaki, aki szemtől-szemben áll Lilith-tel az nem tud magabiztos lenni. - lenne kedved eljönni egy rendes randira?
 Fel sem fogtam mit mondott, megbeszéltük, hogy nem randizunk az ellenséggel, erre meg a szemem láttára (inkább a fülem hallatára) elhívja? Mégis mit gondol? Valami hasonló járhatott Lilith fejében is.
 - Most komolyan? - kérdezte kétkedőn. - Biztos vagy te ebben? Nem tudom mennyire örülnek a pajtásaid, ha egy démonnal randizol.
 Kinéztem az ajtó résén, hátha jobban látok valamit.
 - Nem igazán érdekelnek a "pajtáskáim" - lépett közelebb Lilith-hez. A kezét a lány derekára tette, ő pedig átkulcsolta Jared nyakát. Itt jött el a pont, amikor már tényleg közbe kellett lépnem.
 - Szép jó reggelt! - léptem elő nyújtózkodva, mint aki a fürdőből jön éppen elő. - Ugye nem zavartam meg semmit? - elégedetten figyeltem, ahogy szétrebbennek.
 - Dehogy! - mondja Lilith elpirulva (ismétlem elpirulva!). - Jared, majd beszélünk! - gyorsan elsietett.
 - Milyen furcsán viselkedett... - mondom. Aztán próbálok elillanni, de Jared ismét gyorsabb nálam é elkapja a pólómat.
 - Muszáj volt? - néz rám dühösen. - Tényleg szükség volt erre? - már kiabálni is elkezdett.
 - Megbeszéltük, hogy nem kavarunk az ellenséggel! - üvöltök rá vissza.
 - Miért nem érted, hogy ez felülírja azt? Mindezt Brittany-val beszéltük meg! Ha ő nincs itt nem érvényes! Ennyi! - morogva bevonul a fürdőbe, én pedig még egy kicsit álldogálok a fal mellett a mondottakon gondolkodva. Mégis hogy értette azt, hogy ez felülírja, amit megbeszéltünk?

11. fejezet - Visszaemlékezés

Adam

Kr. U. - 0 Krisztus születése
A földön térdeltem és apámnak könyörögtem, hogy hagyja abba. Ám ő nem figyelt rám, helyette ismét meglendítette a kezét és megcsapott.
 - Most kell könyörögni? Nem kellett volna elszökni, akkor most nem lennél ilyen helyzetben! Mégis mit képzeltél? Hogy elmenekülhetsz? Soha, te szörnyeteg! - majd tovább vert.
 Elegem lett ebből a bántalmazásból, abból, hogy tehetetlen vagyok. Eddig nem akartam bántani apámat, ezért szöktem el, hogy amikor megint meg akar verni, ne kelljen megölnöm. De elegem lett. Felemeltem a fejem, majd elindult a testemben az az érzés. Először a fogaim nőttek ki, majd a karmaim. Hirtelen már teljesen farkassá változtam.
 Apámra vicsorogtam, majd letepertem a földre.
 - Ne bánts! Ígérem többször nem ütlek meg, csak kérlek ne ölj meg! - könyörgött már vagy sírva. Én nem hagytam neki kegyelmet, kitéptem a torkát. A vér össze-vissza fröcskölt a bundám vörös színben csillogott a napfényben.
 Elfordítottam a fejem, majd ismét emberré változtam, de a vér nem tűnt el rólam. Az egész testem úszott a vérben. Lemosakodtam, majd menekülőre fogtam. Tudtam, hogyha megtalálnak, akkor könyörtelenül meggyilkolnak. Fákon, bokrokban és barlangokban húztam meg magam. Rettegés volt az egész életem.
 Aztán rádöbbentem, hogy nem öregszem. Miután, már mindenki, aki tudta mi vagyok meghalt, nyugodtam élhettem. Sehol sem maradhattam sokáig, mivel a körülöttem élőknek egy idő után feltűnt, hogy ugyanolyan vagyok, mint amikor odaköltöztem, így tovább kellett indulnom. Nem akartam kötődni senkihez, hiszen tudtam, hogyha megtudná mi vagyok rettegni kezdene tőlem. Sajnos néha mégis megtörtént, aki nem kezdett el félni tőlem, az később meghalt vagy el kellett hagynom, nehogy megöljenek.
 Amerre jártam sokakat változtattam olyanná, mint amilyen én vagyok. Ám ők nem voltak halhatatlanok, így a népem folyamatosan cserélődött, utódokat nemzettek, majd meghaltak. Egy főtanácsot hoztam létre, ahová a vezetőket gyűjtöttem össze. Sehol máshol nem akadtak olyanok, mint mi. Én voltam a nép vezére, a sereg hadvezére. Nem sok háborúra került eddig sor, de azok elég véresek voltak.

Jared

Kr. U. 1695 - Salem, Pokol, Menny
A társaimat Salem-ben megölték. Csak én maradtam. Ők mind nők voltak, ezért engem nem vádoltak boszorkánysággal, de nem is sejtették, hogy nekem több erőm volt, mint bárki másnak. Megölték őket. A szerelmemet... Megölték. Bosszúvágyam mindennél hatalmasabb volt.
 Bujdosásom közepette felkeresett egy ember. Sosem gondoltam volna, hogy valaki ismeri az erőmet. Jason-nak hívták. Azt mondta ő segíthet rajtam. Persze én naiv el is hittem neki, hogy segíteni akar. Elvitt egy olyan sötét helyre, amit még képzelni sem mertem. Tele volt gonosz, megkínzott lelkekkel.
 Ott találkoztam Adam-mal. Őt is idehozták azzal, hogy segítenek, de kiderült, hogy nem Jason a főnök, nála vannak sokkal hatalmasabb erők. Kiderült az is, hogy a rossz oldalhoz akarnak minket csatlakoztatni.
 Adam-at elnevezték farkasembernek engem pedig varázslónak. Nagyon rossz elnevezések voltak, de
megtartottuk őket. Mikor kiderült a céljuk, hogy mi is legyünk rosszak, megpróbáltunk kiszabadulni a Pokolnak nevezett helyről. De szökésünket megakadályozták. Én nekem igazából mindegy is volt, hogy rossz, vagy jó vagyok csak Adam-nak próbáltam segíteni. Én annyira el voltam keseredve társaim meggyilkolása miatt, hogy talán a gonoszhoz jobban akartam csatlakozni, de Adam rávilágított, hogy a bosszú nem megoldás. Így amikor megpróbáltunk elszökni csak arra emlékszem, hogy nem sikerült, de mikor vissza akartak toloncolni a Pokol kivetett minket magából.

 Nem tudom pontosan, hogy hogyan volt, de azt tudom, hogy a Mennybe mentünk. Egy erő felvont minket magához és javasolta, hogy miután láttuk a gonosz erőket ismerjük meg a jó oldalt is és döntsünk, hogy hova akarunk csatlakozni. Természetesen még csak fel sem merült bennünk, hogy visszamenjünk arra a helyre. Csatlakoztunk a Mennyhez, a jóhoz.

8. fejezet

Jared

- Vissza is jöttél? - kérdeztem Lilith-től, ahogy belépett a kávézóba.
 - Persze! Mondtam, hogy öt perc, nem? Akkor öt perc - mondta kacéran mosolyogva.
 - Mi volt a barátnőd baja? Talán pasi ügyek? - kérdeztem tőle, hogy kicsit többet meg tudjak arról a titokzatos lányról.
 - Ja, igen, mondhatjuk. Kissé bevadult, úgyhogy most nem igazán tudok vele szót váltani - gonosz mosoly bujkált a szája szélén.
 - Ó, értem. Ő is olyan, mint te - pillantottam rá.
 - Dehogy is! Csak kissé skizofrén és pszihopata a csaj. Ezért bírom annyira, de ember, úgyhogy nem tud semmit rólunk - mondta derűs arccal, de nem értettem mire fel ez a jókedv.
 - Na és miért vagy ilyen feldobott? Talán hozott valami hírt, hogy a következő áldozatod önként vállalkozott? - nevettem.
 - Figyi! Az áldozat az áldozat, tehát a dolga az, hogy féljen. Nem szoktam önkéntesekkel dolgozni - halál komolysággal kezdett el beszélni. Úgy látszott rátapintottam az érzékenyebb pontjára.
 - Oké váltsunk témát, mert úgy látom ez téged kicsit kényesen érintett. Akkor... - kezdtem volna el a mondatot.
 - Jól figyelj! Tudjuk, hogy ennek az egésznek háború lesz a vége. Nem haverkodni jöttem. Milyen parancsot kaptatok? Tudom, hogy tudni szeretnél valamit, úgyhogy mondd el, milyen parancsot kaptatok. Akkor válaszolok a kérdésedre - megfagyott az ereimben a vér. Nehogy már ő fenyegessen...a végén még megkínoz.
 - Te miért akarod tudni a parancsunkat? - kérdeztem tőle.
 - Mert úgy viszonyulunk hozzátok - ekkor már láttam a szemében, hogy majd elborul az agya dühtől.
 - Sajnos nem mondhatom el! - szórakoztam, mert tudtam, hogy emberek között nem mutatja ki foga fehérjét.
 - Te szerencsétlen! Ne merj velem szórakozni, mindjárt letépem a... - kezdett el ordibálni.
 - Kérem távozzanak a kávézóból! - szakította félbe a pincér. Lilith elviharzott én meg nem győztem bocsánatot kérni. Amint kiléptem a kávézóból láttam, hogy egy plakát előtt ledermedve áll. Ránéztem a plakátra, ami arról szólt, hogy két diáktársunkat lecsapolták. Rá akartam kérdezni, de már ott sem volt.

Adam

Kicsit jobban éreztem magam azután, hogy beszéltem Ashley-vel. Kételkedtem benne, hogy igazat
mondott, hisz ilyen helyzetben én is ezt mondtam volna, de hinni szerettem volna ebben. Ha igazat mondott, akkor van esélyünk még egy kis boldogságra (ha egyáltalán ő "érez" irántam valamit). Ám ha ő az, aminek gondolom, akkor ez teljességgel lehetetlen. El sem tudom képzelni mit szólna a népem, ha összejönnék egy OLYANNAL.
 Ashley hamar kiviharzott a termemből másról már nem is tudtunk beszélgetni, pedig nagyon érdekel a lány. Mindent meg akartam róla tudni. Gondolom Jared azért valamennyire sejti, hogy mi van itt készülőben, de nem igazán tette szóvá.
 Arról kellett volna nyomoznom, hogy mekkora a hadseregük, de ha minden igaz, akkor Ashley nem tud semmit, Jared már Lilith-et faggatja és gondolom Britt, pedig Jason-re akaszkodott rá.
 Brittany az utóbbi napokba megváltozott. Eddig mindog egy szó nélkül követte még a névtelen parancsokat is, most meg csak ő kérdőjelezte meg. Ettől függetlenül a Jason-nel történt dolgokat is elhallgatta előlünk. A végén még mindenki meg talája élete szerelmét. Ki tudja, lehet, hogy valami társkereső műsort forgatnak velünk és mindenhol kandikamerák vannak. Valami olyasmi címmel, hogy Szörnyek összezárva vagy mit tudom én.
 Nem tudtam, hogy kivel tudnék beszélgetni, hisz mindenki elfoglalt volt, így Ashley keresésére indultam. Lehetséges, ha ő nincs is benne hadseregben, attól még tud valamit. Meg igazán élveztem a társaságát. Az iskola körül sétálgattam, de sehol sem találtam.
 Fél óra elteltével nagy nehezen a folyosón akadtam rá. Vidáman integetni kezdtem neki, majd elindultunk egymás felé.
 - Szia! Ismét... - köszönök neki kedélyesen.
 - Szia! Neked most nem órán kéne lenned?
 - Ott kéne, de helyette inkább téged kerestelek meg.
 - Miattam lógtál? Igazán nem kellett volna... - pirult el halványan.
 - Szerintem viszont igen. Még nem is nagyon beszélgettünk és ennek itt is van az ideje. Elmegyünk motorral a hegytetőre és ott majd elmesélsz mindent magadról, rendben? - nyújtottam felé a kezem.
 - Rendben - a tenyerembe csapott, majd kézenfogva a motoromhoz sétáltunk.

5. fejezet

Adam

Ashley elsőként távozott a teremből, de nem hagytam annyiban, úgyhogy követtem. Láttam, hogy valamit meglátott, mert hirtelen az udvar felé kezdett rohanni. Én utána iramodtam és mire kiértem már Lilith-tel kiabált. Sajnos hallottam mindent. Gondoltam, hogy nem kis angyal, de ezt nem vártam volna... Csalódtam egy kicsit. Feltehetőleg ő már tudta én mi vagyok, ezért volt olyan elutasító. Sajnálom, pedig igazán jó lehetősége lett volna.

 Miután észrevett engem, Ashley elrohant, majd Lilith utána iramodott. Én Jaredhez sétáltam és érdeklődtem, hátha ő többet tud, mint én:

 - Mi történt, amin így kiborult? - kérdeztem.

 - Lilith-tel beszélgettem, amikor iderohant és elkezdett kiabálni, de ezt már te is tudod - mondta. 

 - Egyébként tényleg. Ti miről beszélgettetek? Láttam, nem volt ellenedre ez a kis csevej - böktem oldalba.

 - Na! - pirult el enyhén. - Semmi különösről, csak annyit kérdezett, hogy mi miért vagyunk itt.

 - Hát gondolom, azért amiért ők - válaszoltam.

 - Igen, de az igazi okot ők sem tudják. Ez azért igazán különös! Hat ilyen "embert" egy helyre hívni igazán veszélyes. Ámbár Lilith azt mondta, hogy ők csak kíváncsiságból jöttek. Meg is értem. Nem lepődnék meg, ha más is idejönni "érdeklődni"- gondolkodott el.

 - De ők egyáltalán honnan tudnak a parancsról? Hisz azt nem csak mi kaptuk meg? - igazán érdekes, hogy ők is itt vannak, pedig nem éppen ugyanazok a feletteseink.

 - Gondolom, befogták az adást, amelyen küldték nekünk.

 - Az mondjuk logikus is lenne.

 - Hát igen... - néhány percig mind a ketten gondolatainkba merülve álltunk, aztán Jared szólalt meg megint:

 - Figyu, szerintem menjünk a koleszba, aztán, majd ott kitalálunk valamit!

Jared

Eléggé meglepődtem, hogy így rákérdezett Adam a dolgokra. Hát nem is tudtam... jó bőr volt Lilith meg minden, de tudtam, hogy ellenség. Visszamentünk a koleszba, áthívtuk Brittany-t a szobába, hogy kitaláljuk, mi legyen a következő lépés.
 - Szerintem, azért kellett idejönnünk, hogy legyőzzük őket. Lenne értelme, nem? - kezdte Brittany a feltevéseivel.
 - Hát nem is tudom, őnekik nem mondták, hogy ide kéne jönniük, csak kíváncsiskodnak. Legalábbis Lilith ezt mondta - mondtam.
 - Te mit beszélgettél vele? Ő ellenség! - szerintem, akkor kitért a hitéből.
 - Nyugi, semmi különös. Úgy gondolom várjuk meg a következő parancsot és akkor lépjünk - vélekedtem.
 - Rendben, szerintem is így lesz a jó - állt mellém Adam, aki kérdőn Britt-re nézett.
 - Hát jó, legyen. De nehogy ez rossz döntés legyen - ezzel távozott a szobából.
Kicsit ültünk még ott, beszélgettünk.
  -Van olyan lány, aki bejön? - kérdeztem Adam-től.
 - Ööö, nincs - kicsit zavarba volt, így láttam, hogy nem mondd igazat.
 - Hát jó... - rávigyorogtam mindent tudón. Ezután távozott a szobából és egyedül maradtam.
Másnap reggel kissé frusztráltan ébredtem, tudtam, hogy valami baj történt. Mikor kiléptem az épületből, láttam, hogy Lilith és a haverjai "megbeszélést" tartottak. Kicsit közelebb mentem, de csak hangfoszlányokat tudtam kivenni a beszédből.
 - Senki nem tudja, mi folyik itt - hallottam a fiút.
 - Jason, te próbálj Brittany-ból kihúzni valamit. Ő áll legközelebb a parancsadóhoz - Lilith dirigált.
 - Én mit csináljak? - kérdezte a lány.
 - Ashley, drágám! Te csak próbálj meg nyugton maradni - válaszolta Lilith, majd szétszéledtek. Ezt el kell majd mondanom a többieknek - gondoltam.

2. fejezet

Adam

Nem szívesen tértem vissza az egyetemre. Megint újrakezdeni az egészet... De erről nem mi döntünk. Ez volt a parancs, teljesíteni kell. Nem akarok úgy járni, mint a kitaszítottak. Brittany előttem ment néhány méterrel, Jared pedig mögöttem lépkedett.
 Nem igazán tudtuk, hogy miért is vagyunk egyáltalán itt. Annyit mondtak, hogy ide kell jönnünk és várnunk kell a következő parancsot. Még arról se esett szó, hogy mennyi ideig kell várnunk. Remélem, hogy hamar kapunk valami utasítást, mert minél hamarabb el akarok tűnni innen.
 Brittany hirtelen megtorpant én pedig még mielőtt mögé értem volna megálltam. Két lánnyal beszélt, az egyikük félénkebbnek tűnt, a másik viszont azt hittem mindjárt letépi Britt fejét. Aztán elindultak, így én jobban meg tudtam őket nézni. A vadabbik éppen a táskájában turkált miközben elég hangosan káromkodott, láthatóan nem talált valamit, közben a másikuk a tömeget figyelte, mintha valakit keresne, de mintha még maga sem tudná, hogy kit.
 Meg tudtam érteni, én is így éreztem. Kerestem az embert, aki igazándiból megért és elfogad olyannak, amilyen vagyok. Az évek során valahogy ez senkinek sem sikerült.
 Az egyetemi eligazító programot kerestük. Jobban mondva a kiírást, hogy melyikünknek hova kell mennie. Nemsokára meg is találtuk a lapot, amelyen egy kis keresgélés után meg is találtuk a neveinket. Egyikünk sem volt valami bőbeszédű, így szó nélkül elindultunk a termek felé. Én a nyugati szárnyba lettem beosztva, a 3-as terembe.
 Nem volt nehéz odatalálni, nagyjából három perc alatt oda is értem. Mikor beértem, azonnal észrevettem azt a lányt, akivel nem is olyan rég "összefutottunk". Igazándiból, épphogy csak megláttam, de már az is valami. Meg amúgy is érdekelt, hogy a barátnője mi miatt kiabált úgy Brittany-val. Felmentem a lépcsőn és a mögötte lévő székre le is ültem.
 - Helló! - szólítottam meg kedvesen.
 - Szia... - nézett rám értetlenkedve és előre is fordult. Én természetesen nem hagytam ennyiben.
 - A nevem Adam Wilson. Örülök, hogy megismerkedtünk! - a látóterébe nyújtottam a kezem, hátha...
 - Ja, én is örülök - mondta halkan, de még csak hátra sem fordult.
Ezt sem hagyhattam annyiba. így felkeltem, majd a mellette lévő üres helyre ültem. Ránéztem és ismét kérdezősködni kezdtem:
 - Hogy szólíthatlak?
 - Ha valahogy mindenképpen akarsz, akkor Ashley-nek.
 - Milyen szép neved van! - rávillantottam megnyerő mosolyomat, de láthatóan nem hatotta meg, még csak felém se nézett, helyette a telefonját nyomkodta. - Mit csinálsz?
 - Semmit! - azzal felkelt és két sorral hátrébb ült. Ezek után én lemondtam erről a beszélgetésről. Tudtam, hogy még fogunk találkozni és majd akkor összehaverkodom vele.

Jared

Miután Brittany fejét leüvöltötte egy csaj, megkerestem a termet, ahol leszek. Egy osztályban voltam Britt-tel és a vadóc csajjal. Szuper...
 - Jaj már megint te? - vicsorgott Brittany a csajra.
 - Tudod van ám nevem is. Becsületes nevem Lilith - vágott vissza.
 - Á, Lilith. Értem. Az én nevem Brittany.
 - Ki kérdezte? Senki - grimaszolt.
 - Úgy gondoltam, ha én tudom a te neved, te is tudd az enyémet.
 - A rohadt életbe már! Fogjátok be a szátokat, ne rinyáljatok!
 - Te beszélsz - mondta megvetően Lilith.
Gondolkodtam: Tehát, tudják egymásról micsodák. Nem semmi...
 - Honnan ismeritek egymást? - kérdeztem, hátha többet megtudok arról a csajról.
 - Régről - mondta haját hátradobva a lány.
 - Hát ezt nem gondoltam volna! - csaptam össze a tenyerem. -  Brittany, mondanál valamit? - néztem rá hátha mondd valami értelmeset.
 - Igazából nem szeretném a tudtodra adni - válaszolta nyugodtan.
 - Hát jó, de úgyis kiderítem! - határoztam el.
Nem értem őket, miért nem mondanak semmit. Ezek a nők...