2. fejezet

Adam

Nem szívesen tértem vissza az egyetemre. Megint újrakezdeni az egészet... De erről nem mi döntünk. Ez volt a parancs, teljesíteni kell. Nem akarok úgy járni, mint a kitaszítottak. Brittany előttem ment néhány méterrel, Jared pedig mögöttem lépkedett.
 Nem igazán tudtuk, hogy miért is vagyunk egyáltalán itt. Annyit mondtak, hogy ide kell jönnünk és várnunk kell a következő parancsot. Még arról se esett szó, hogy mennyi ideig kell várnunk. Remélem, hogy hamar kapunk valami utasítást, mert minél hamarabb el akarok tűnni innen.
 Brittany hirtelen megtorpant én pedig még mielőtt mögé értem volna megálltam. Két lánnyal beszélt, az egyikük félénkebbnek tűnt, a másik viszont azt hittem mindjárt letépi Britt fejét. Aztán elindultak, így én jobban meg tudtam őket nézni. A vadabbik éppen a táskájában turkált miközben elég hangosan káromkodott, láthatóan nem talált valamit, közben a másikuk a tömeget figyelte, mintha valakit keresne, de mintha még maga sem tudná, hogy kit.
 Meg tudtam érteni, én is így éreztem. Kerestem az embert, aki igazándiból megért és elfogad olyannak, amilyen vagyok. Az évek során valahogy ez senkinek sem sikerült.
 Az egyetemi eligazító programot kerestük. Jobban mondva a kiírást, hogy melyikünknek hova kell mennie. Nemsokára meg is találtuk a lapot, amelyen egy kis keresgélés után meg is találtuk a neveinket. Egyikünk sem volt valami bőbeszédű, így szó nélkül elindultunk a termek felé. Én a nyugati szárnyba lettem beosztva, a 3-as terembe.
 Nem volt nehéz odatalálni, nagyjából három perc alatt oda is értem. Mikor beértem, azonnal észrevettem azt a lányt, akivel nem is olyan rég "összefutottunk". Igazándiból, épphogy csak megláttam, de már az is valami. Meg amúgy is érdekelt, hogy a barátnője mi miatt kiabált úgy Brittany-val. Felmentem a lépcsőn és a mögötte lévő székre le is ültem.
 - Helló! - szólítottam meg kedvesen.
 - Szia... - nézett rám értetlenkedve és előre is fordult. Én természetesen nem hagytam ennyiben.
 - A nevem Adam Wilson. Örülök, hogy megismerkedtünk! - a látóterébe nyújtottam a kezem, hátha...
 - Ja, én is örülök - mondta halkan, de még csak hátra sem fordult.
Ezt sem hagyhattam annyiba. így felkeltem, majd a mellette lévő üres helyre ültem. Ránéztem és ismét kérdezősködni kezdtem:
 - Hogy szólíthatlak?
 - Ha valahogy mindenképpen akarsz, akkor Ashley-nek.
 - Milyen szép neved van! - rávillantottam megnyerő mosolyomat, de láthatóan nem hatotta meg, még csak felém se nézett, helyette a telefonját nyomkodta. - Mit csinálsz?
 - Semmit! - azzal felkelt és két sorral hátrébb ült. Ezek után én lemondtam erről a beszélgetésről. Tudtam, hogy még fogunk találkozni és majd akkor összehaverkodom vele.

Jared

Miután Brittany fejét leüvöltötte egy csaj, megkerestem a termet, ahol leszek. Egy osztályban voltam Britt-tel és a vadóc csajjal. Szuper...
 - Jaj már megint te? - vicsorgott Brittany a csajra.
 - Tudod van ám nevem is. Becsületes nevem Lilith - vágott vissza.
 - Á, Lilith. Értem. Az én nevem Brittany.
 - Ki kérdezte? Senki - grimaszolt.
 - Úgy gondoltam, ha én tudom a te neved, te is tudd az enyémet.
 - A rohadt életbe már! Fogjátok be a szátokat, ne rinyáljatok!
 - Te beszélsz - mondta megvetően Lilith.
Gondolkodtam: Tehát, tudják egymásról micsodák. Nem semmi...
 - Honnan ismeritek egymást? - kérdeztem, hátha többet megtudok arról a csajról.
 - Régről - mondta haját hátradobva a lány.
 - Hát ezt nem gondoltam volna! - csaptam össze a tenyerem. -  Brittany, mondanál valamit? - néztem rá hátha mondd valami értelmeset.
 - Igazából nem szeretném a tudtodra adni - válaszolta nyugodtan.
 - Hát jó, de úgyis kiderítem! - határoztam el.
Nem értem őket, miért nem mondanak semmit. Ezek a nők...