6. fejezet

Brittany

 - Tényleg? Rám küldte Jason-t? - hitetlenkedtem.
 - Na és te honnan ismered ezt a Jason-t? - kérdezte Jared, hogy visszavágjon.
 - Egyszer segített rajtam. Ennyi - próbáltam közömbös maradni, de Jared valószínűleg átlátott rajtam.
 - Szerintem ezt a levelet meg kellene néznetek - szólalt meg Adam.

,,Figyeljetek! A feladatotok kideríteni, hogy az ellenségnek mekkora a hadserege. Amint megtudtátok azonnal küldjetek egy levelet. Sok sikert!"

Ennyi állt a levélben.
 - Mi ez? Hihetünk neki úgy, hogy nem is tudjuk kicsoda? - kérdeztem a többieket.
 - Nem tudom, a szekrényemben találtam - válaszolta Adam.
 - Hát szerintem tegyünk eleget ennek, nem veszthetünk vele - tanácsolta Jared, majd feloszlottunk. Egyből elkezdtem Jason-t keresni, hogy megpróbáljak belőle valamit kihúzni, de sehol sem találtam. Végül ráleltem a suli mögött.
 - Szia! - köszöntem neki.
 - Szia!-mondta ő is, de nem volt valami vidám.
 - Mi a baj? - kérdeztem, próbáltam kicsit kedveskedni mielőtt rákérdezek.
 - Semmi. Most pedig hagyj békén! - ezzel hátat fordított én pedig szomorúan elmentem.

Jason

A suli mögött bújtam el. Nem igazán akartam összefutni Lilith-tel. Rohadtul féltem tőle. Amit mond, azok nem csak üres szavak, hanem tényleg le is vágja az ujjaimat és én azért ragaszkodom hozzájuk.
 Brittany jött oda hozzám, de én gyáván elmenekültem. Nagyon szívesen beszéltem volna vele és biztos, hogy majd fogok is, csak néhány napig nem igazán akarom magamra haragítani Lilith-et.
 Az iskola mögül, a legközelebbi parkhoz mentem és ott leültem egy padra. Hármunk közül egyedül nekem volt családom. Lilith nem is igényelte, Ashley-nek meg már minden hozzátartozója meghalt. Bezzeg nekem ott volt az egész pereputty. Felmenőim közül apám uralkodik a népem felett, de az ereje egyre gyengül. Amint teljesen elveszíti (ami már csak hetek kérdése) nekem kell átvennem az irányítást. Gondolom, már nagyban feleség után kutatnak.
 Régebben az volt az elképzelésük, hogy majd Lilith-tel adnak össze. A terv akkor fuccsolt be, amikor ezt Lilith megtudta. A küldötteket, akik vitték a hírt többet már nem tértek haza. Ezek után berontott a palotába és üvöltözni kezdett apámmal, hogy ezt mégis hogy gondolta. Azóta retteg az egész népem Lilith-től. Nem mintha egyébként is egy bátor népség lennénk.
 Aztán a feladat jutott az eszembe. Vajon miért küldtek minket ide? Mi okuk volt ennyi nagy hatalmú lényt egy rakásra hurcibálni? Háborút akarnak? Mert ebből előbb utóbb az lesz... És mi meg is nyernénk. Feltehetőleg. Bízom Lilith hatalmában, de nem tudhatjuk mi van az ellenség tarsolyában.
 Ha itt harcra kerül a sor, akkor rengetegen fognak meghalni. Ártatlanok vagy éppen katonák.
 Aztán Brittany-ra gondoltam. Vajon ő, hogy bírná a csatát, ha már az is nehezére esett, hogy ne sírja el magát azon, hogy elesett a betonon?
 De természetesen nem kell egyből a legrosszabbra gondolni.
 A nap szépen lassan eltelt én pedig visszamentem a koleszba és hasonlóan nyomasztó gondolatok között tértem nyugovóra.

5. fejezet

Adam

Ashley elsőként távozott a teremből, de nem hagytam annyiban, úgyhogy követtem. Láttam, hogy valamit meglátott, mert hirtelen az udvar felé kezdett rohanni. Én utána iramodtam és mire kiértem már Lilith-tel kiabált. Sajnos hallottam mindent. Gondoltam, hogy nem kis angyal, de ezt nem vártam volna... Csalódtam egy kicsit. Feltehetőleg ő már tudta én mi vagyok, ezért volt olyan elutasító. Sajnálom, pedig igazán jó lehetősége lett volna.

 Miután észrevett engem, Ashley elrohant, majd Lilith utána iramodott. Én Jaredhez sétáltam és érdeklődtem, hátha ő többet tud, mint én:

 - Mi történt, amin így kiborult? - kérdeztem.

 - Lilith-tel beszélgettem, amikor iderohant és elkezdett kiabálni, de ezt már te is tudod - mondta. 

 - Egyébként tényleg. Ti miről beszélgettetek? Láttam, nem volt ellenedre ez a kis csevej - böktem oldalba.

 - Na! - pirult el enyhén. - Semmi különösről, csak annyit kérdezett, hogy mi miért vagyunk itt.

 - Hát gondolom, azért amiért ők - válaszoltam.

 - Igen, de az igazi okot ők sem tudják. Ez azért igazán különös! Hat ilyen "embert" egy helyre hívni igazán veszélyes. Ámbár Lilith azt mondta, hogy ők csak kíváncsiságból jöttek. Meg is értem. Nem lepődnék meg, ha más is idejönni "érdeklődni"- gondolkodott el.

 - De ők egyáltalán honnan tudnak a parancsról? Hisz azt nem csak mi kaptuk meg? - igazán érdekes, hogy ők is itt vannak, pedig nem éppen ugyanazok a feletteseink.

 - Gondolom, befogták az adást, amelyen küldték nekünk.

 - Az mondjuk logikus is lenne.

 - Hát igen... - néhány percig mind a ketten gondolatainkba merülve álltunk, aztán Jared szólalt meg megint:

 - Figyu, szerintem menjünk a koleszba, aztán, majd ott kitalálunk valamit!

Jared

Eléggé meglepődtem, hogy így rákérdezett Adam a dolgokra. Hát nem is tudtam... jó bőr volt Lilith meg minden, de tudtam, hogy ellenség. Visszamentünk a koleszba, áthívtuk Brittany-t a szobába, hogy kitaláljuk, mi legyen a következő lépés.
 - Szerintem, azért kellett idejönnünk, hogy legyőzzük őket. Lenne értelme, nem? - kezdte Brittany a feltevéseivel.
 - Hát nem is tudom, őnekik nem mondták, hogy ide kéne jönniük, csak kíváncsiskodnak. Legalábbis Lilith ezt mondta - mondtam.
 - Te mit beszélgettél vele? Ő ellenség! - szerintem, akkor kitért a hitéből.
 - Nyugi, semmi különös. Úgy gondolom várjuk meg a következő parancsot és akkor lépjünk - vélekedtem.
 - Rendben, szerintem is így lesz a jó - állt mellém Adam, aki kérdőn Britt-re nézett.
 - Hát jó, legyen. De nehogy ez rossz döntés legyen - ezzel távozott a szobából.
Kicsit ültünk még ott, beszélgettünk.
  -Van olyan lány, aki bejön? - kérdeztem Adam-től.
 - Ööö, nincs - kicsit zavarba volt, így láttam, hogy nem mondd igazat.
 - Hát jó... - rávigyorogtam mindent tudón. Ezután távozott a szobából és egyedül maradtam.
Másnap reggel kissé frusztráltan ébredtem, tudtam, hogy valami baj történt. Mikor kiléptem az épületből, láttam, hogy Lilith és a haverjai "megbeszélést" tartottak. Kicsit közelebb mentem, de csak hangfoszlányokat tudtam kivenni a beszédből.
 - Senki nem tudja, mi folyik itt - hallottam a fiút.
 - Jason, te próbálj Brittany-ból kihúzni valamit. Ő áll legközelebb a parancsadóhoz - Lilith dirigált.
 - Én mit csináljak? - kérdezte a lány.
 - Ashley, drágám! Te csak próbálj meg nyugton maradni - válaszolta Lilith, majd szétszéledtek. Ezt el kell majd mondanom a többieknek - gondoltam.

4. fejezet

Ashley

Az a srác... Egyfolytában azon gondolkodtam mit akarhat tőlem. Úgyis, mikor megtudom miért vagyunk itt valószínűleg elmegyek... Nem szeretek harcolni. Ilyen gondolatok jártak a fejemben, mikor megláttam Jasont, ahogy azt a lányt cipelte, aki nekem jött. Egyből futottam Lilith-hez, de ő pedig egy másik fiúval incselkedett. Nem annyi lett volna a dolgunk, hogy elvégezzük a feladatot, amit kaptunk és húzunk innen? Erre egyből mindenki szerelembe esik. Éreztem, hogy kezd belőlem előtörni az erőszakos oldalam, amit a többiek nem igazán szerettek. Megfordultam, odamentem Lilith-hez, megragadtam a karját és magam után húztam.
 - Mit csináltam? - kérdezte meglepődve, de amikor meglátta az arcomat egyből tudta, hogy mi az ábra.
 - Nem annyi volt a dolgunk, hogy eljöjjünk ide és elvégezzük azt a hülye feladatot? - kérdeztem dühösen.
 - Megint kezdődik... - mormogta.
 - Ez is én vagyok! Nem utálhatod ezt a részem! - ahogy kiabáltam észrevettem, hogy az az Adam vagy hogy is hívják figyel.
 - Mióta állsz ott? - kérdeztem rémülten.
 - Elég régóta, ahhoz mindent halljak.
Ekkor szégyenemben elfutottam. Ezt jól elszúrtam - gondoltam magamban. Pont ilyenkor kellett egy pszichopatává változnom?

Lilith

Hamar elhessegettem Jason-t, több mindent meg akartam tudni a srácról. Be kellett kicsit dobnom
magam. Nem mintha ellenemre lett volna.
 - Még nem is tudom a neved... - néztem rá, miután a többiek elmentek.
 - Jared vagyok - mondta, de éreztem a gyanakvást a tekintetében.
 - Gondolom ti is azért vagytok itt, mint mi - próbáltam beszélgetést kezdeményezni.
 - Ha jól sejtem igen. A parancs, az parancs.
 - Mi inkább kíváncsiságból jöttünk. Nekünk nem nagyon osztogatnak utasításokat - vigyorogtam rá.
 Meglepődtem, mert ő visszamosolygott. Különös érzés kerített hatalmába, de megráztam magam és folytattam a cseverészést.
 - Te hogy csapódtál Brittany-hoz? Úgy értem kezdetben a te fajtád nem volt valami jótét lélek. Gondolom még emlékszel...
 - Eléggé elfajzottak lettek, nem lehetett kordában tartani őket, de egy kis mennyországi nevelés jó útra térítette őket - mondta (láthatóan kissé kételkedve saját szavaiban).
 Ekkor rontott rám Ashley. Örömmel töltött el, hogy kicsit bevadult, de az már kevésbé, hogy ezt egy zsúfolt udvar közepén tette. Nem akartam mészárlást már rögtön az első napon. Miután ismét emberien kezdett viselkedni elrohant.
 - Majd még beszélünk! - szóltam oda Jared-nek, majd Ashley után iramodtam. Hiába volt jó futó, én még jobb voltam.
 Az épület kapujánál csíptem nyakon, majd torkon ragadtam és beráncigáltam egy sikátorba. A falhoz szorítottam, majd elkezdtem mondani a magamét:
 - Na, ide figyelj! Nem szórakozásból vagyunk itt és ezt te is tudod. Éppen azt próbáltam kideríteni, hogy mi a francot keresnek itt, hogy miért küldték őket ide. Ők sem tudnak semmit, hogy milyen feladatot kell teljesíteni, pont, ahogy mi sem. Ha tudnánk, már rég megcsináltuk volna és el is takarodtunk volna! - a végére már teljesen kivetkőztem magamból. - Ne rendezz mészárlást már az első nap. Egyébként min húztad így fel magad, mert gondolom nem csak én voltam az oka? - engedtem el a torkát, majd megigazítottam a ruháját.
 - Jason az ölében cipelte azt a lányt - válaszolt kicsit megszeppenve.
 - Mi? - üvöltöttem rá. Eztán kiviharzottam a sikátorból és Jason keresésére indultam. Hamar meg is találtam, a gyengélkedő felől jött. Amikor meglátott intett egyet, de meg is bánta, mert megragadtam a kezét és a háta mögé csavartam.
 - Te komolyan Brittany-t cipelted az öledben? Nem megmondtam, hogy nem haverkodunk az ellenséggel? - suttogtam a fülébe dühösen.
 - Igen, sajnálom - válaszolt meghunyászkodva. - De, mondtad...
 - Még egy ilyen és esküszöm levágom néhány ujjadat - morogtam rá, majd lassan elengedtem a karját.
 - Elnézést - hajtotta le a fejét.
 - Keresd meg a szobádat! - parancsoltam rá. - Többet ilyen ne forduljon elő!
 - Igenis! - hajtott fejet, majd gyorsan eliszkolt.
 Ashley néhány méterrel mögöttem állt kissé még mindig megszeppenve. Belé karoltam, majd elindultam a kollégium felé, ahol a szobánk volt.
 - Nyugalom! Most már te is és én is lenyugodtunk - simítottam meg a hátát. - Kipakolunk és utána elmegyünk körülnézni a városba!
 - Rendben - mosolyodott el halványan. - Egyébként elejtetted útközben a cigid - nyújtotta felém a dobozt.
 - Kösz! - kaptam ki a kezéből és azonnal rá is gyújtottam. Közben a távolban lévő kollégiumot figyeltem...

3. fejezet

Brittany

Az a lány nekem jött. Látszik rajta, hogy nem tisztel semmit, magába forduló, nem kért bocsánatot, ezért Isten nem fogja beengedni a Mennyországba. Most meg itt van a fárasztó barátnője...
 - Figyelj, te mit mondod meg nekem, hogy mit csináljak? - kérdezte Lilith Jared-től óra után.
 - Csak annyit mondtam, hogy igazán lenyugodhatnátok egy kicsit.
 - De hát ő ment neki Ashley-nek erre még bele is kötött!
 - Légyszíves mindenki vegyen vissza a hangerő... - próbáltam befejezni a mondatot, de elestem az udvaron, a betonon. Nem sírhatok, nem sírhatok. Ezt mondogattam magamban.
 - Kérlek Istenem, segíts kibírni a fájdalmat - arra lettem figyelmes, hogy Lilith és egy fiú barátja rajtam röhög.
 - Ó, a kis szentfazék...láttad ezt Jason? - fordult a lány a Jason-höz.
 - Hát ez eszméletlen volt! Ahogy kezdte Isten segítségét kérni... - és nevettek tovább.
 - Isten igenis segít rajtad, ha hű vagy hozzá és megbecsülöd. De titeket soha nem fog kegyébe fogadni! - keltem fel és elsiettem onnan. Ezért még nagyot fogok kapni...
 - Hát nekem nem is kell, hogy a kegyébe fogadjon! - kiáltott utánam Lilith, majd tovább röhögtek Jason-nel.

Jason

Valahol legbelül kicsit sajnáltam a lányt, amiért ekkorát zuhant, de egyrészt, ha nem nevettem volna,
Lilith kivájta volna a szemeimet, másrészt pedig tényleg akkorát esett, mint sütőlapát. Miután Brittany elviharzott, Lil gyengéden jelezte, hogy kettesben maradna a fiúval. Én pedig vettem a lapot és el is takarodtam.
 Még láttam, ahogy gonoszabb énjét villogtatja, de hamar megváltozott. A tekintete ellágyult és gyakrabban mosolygott, mint ahogy szokott. Ha Lilith szerelmes lesz, akkor én kitérek a hitemből (már amennyi van). El sem tudom képzelni azt, hogy az a lány valakivel ott édelegjen. Az kizárt dolog. Főleg nem VELE!
 A tömeget fürkésztem, hátha látok valami (valaki) érdekeset, amikor megpillantottam Brittany-t egy fal mellett zokogva. Nem voltam az az igazán empatikus típus, de mégis odamentem hozzá.
 - Hé, jól vagy? - néztem rá a lányra, aki épphogy csak felpillantott.
 - Ha azért jöttél, hogy gúnyolódj rajtam, akkor már mehetsz is, mert nem vagyok rá kíváncsi - mondta, továbbra is sírva.
 - Nem azért jöttem. Érdekel, hogy jól vagy-e.
 - Tényleg? - nézett fel rám gyanakvóan. - Egy magadfajtát nem érdekelnek mások érzései vagy fájdalma - mondta megvetően.
 - Pedig engem most érdekel. Meg amúgy is lehet, hogy még segíteni is tudnék.
 - Jól van, rendben - törődött bele. - Most már jobb, mint amikor elestem. Elég alacsony a fájdalomküszöböm.
 - Semmi baj, gyere le kéne fertőtleníteni! - mondtam, majd az ölembe kaptam és a gyengélkedőbe vittem. Természetesen ez ellen tiltakozott, de nem igazán tudott mit tenni, úgyhogy egy idő után bele is nyugodott.
 - Köszönöm, hogy elhoztál ide - köszönte meg a segítséget. - Nem vártam ilyen kedvességet egy magadfajtától.
 - Azért ne szokj hozzá - vigyorogtam rá, majd sarkon fordultam és eltűntem a tömegben.

2. fejezet

Adam

Nem szívesen tértem vissza az egyetemre. Megint újrakezdeni az egészet... De erről nem mi döntünk. Ez volt a parancs, teljesíteni kell. Nem akarok úgy járni, mint a kitaszítottak. Brittany előttem ment néhány méterrel, Jared pedig mögöttem lépkedett.
 Nem igazán tudtuk, hogy miért is vagyunk egyáltalán itt. Annyit mondtak, hogy ide kell jönnünk és várnunk kell a következő parancsot. Még arról se esett szó, hogy mennyi ideig kell várnunk. Remélem, hogy hamar kapunk valami utasítást, mert minél hamarabb el akarok tűnni innen.
 Brittany hirtelen megtorpant én pedig még mielőtt mögé értem volna megálltam. Két lánnyal beszélt, az egyikük félénkebbnek tűnt, a másik viszont azt hittem mindjárt letépi Britt fejét. Aztán elindultak, így én jobban meg tudtam őket nézni. A vadabbik éppen a táskájában turkált miközben elég hangosan káromkodott, láthatóan nem talált valamit, közben a másikuk a tömeget figyelte, mintha valakit keresne, de mintha még maga sem tudná, hogy kit.
 Meg tudtam érteni, én is így éreztem. Kerestem az embert, aki igazándiból megért és elfogad olyannak, amilyen vagyok. Az évek során valahogy ez senkinek sem sikerült.
 Az egyetemi eligazító programot kerestük. Jobban mondva a kiírást, hogy melyikünknek hova kell mennie. Nemsokára meg is találtuk a lapot, amelyen egy kis keresgélés után meg is találtuk a neveinket. Egyikünk sem volt valami bőbeszédű, így szó nélkül elindultunk a termek felé. Én a nyugati szárnyba lettem beosztva, a 3-as terembe.
 Nem volt nehéz odatalálni, nagyjából három perc alatt oda is értem. Mikor beértem, azonnal észrevettem azt a lányt, akivel nem is olyan rég "összefutottunk". Igazándiból, épphogy csak megláttam, de már az is valami. Meg amúgy is érdekelt, hogy a barátnője mi miatt kiabált úgy Brittany-val. Felmentem a lépcsőn és a mögötte lévő székre le is ültem.
 - Helló! - szólítottam meg kedvesen.
 - Szia... - nézett rám értetlenkedve és előre is fordult. Én természetesen nem hagytam ennyiben.
 - A nevem Adam Wilson. Örülök, hogy megismerkedtünk! - a látóterébe nyújtottam a kezem, hátha...
 - Ja, én is örülök - mondta halkan, de még csak hátra sem fordult.
Ezt sem hagyhattam annyiba. így felkeltem, majd a mellette lévő üres helyre ültem. Ránéztem és ismét kérdezősködni kezdtem:
 - Hogy szólíthatlak?
 - Ha valahogy mindenképpen akarsz, akkor Ashley-nek.
 - Milyen szép neved van! - rávillantottam megnyerő mosolyomat, de láthatóan nem hatotta meg, még csak felém se nézett, helyette a telefonját nyomkodta. - Mit csinálsz?
 - Semmit! - azzal felkelt és két sorral hátrébb ült. Ezek után én lemondtam erről a beszélgetésről. Tudtam, hogy még fogunk találkozni és majd akkor összehaverkodom vele.

Jared

Miután Brittany fejét leüvöltötte egy csaj, megkerestem a termet, ahol leszek. Egy osztályban voltam Britt-tel és a vadóc csajjal. Szuper...
 - Jaj már megint te? - vicsorgott Brittany a csajra.
 - Tudod van ám nevem is. Becsületes nevem Lilith - vágott vissza.
 - Á, Lilith. Értem. Az én nevem Brittany.
 - Ki kérdezte? Senki - grimaszolt.
 - Úgy gondoltam, ha én tudom a te neved, te is tudd az enyémet.
 - A rohadt életbe már! Fogjátok be a szátokat, ne rinyáljatok!
 - Te beszélsz - mondta megvetően Lilith.
Gondolkodtam: Tehát, tudják egymásról micsodák. Nem semmi...
 - Honnan ismeritek egymást? - kérdeztem, hátha többet megtudok arról a csajról.
 - Régről - mondta haját hátradobva a lány.
 - Hát ezt nem gondoltam volna! - csaptam össze a tenyerem. -  Brittany, mondanál valamit? - néztem rá hátha mondd valami értelmeset.
 - Igazából nem szeretném a tudtodra adni - válaszolta nyugodtan.
 - Hát jó, de úgyis kiderítem! - határoztam el.
Nem értem őket, miért nem mondanak semmit. Ezek a nők...

1. fejezet

Ashley

Ő is itt van velem, az egyetemen. Lilith. A legjobb barátnőm már... elég régóta. Ő meg fog védeni az utálkozóktól, mindenkitől aki bánt.

 - Meg fogsz védeni...igaz? - kérdeztem tőle félve, nehogy leordítsa a fejem, indulatos természetéből kifolyólag.
 - Persze, már ezerszer megbeszéltük... de te is meg tudod ám magadat védeni - sejtelmesen rám mosolygott.
 - De én csak akkor vagyok olyan, amikor kifordulok magamból, én nem tudok szócsatázni senkivel - lehajtottam a fejem.
 - Akkor is próbálj meg ezen változtatni. Nem lehetek mindig ott melletted, főleg, mert olyan sok a dögös fiú! - mondta, miközben a tömeget szemlélte.
 - Jól van, értem.
A folyosón sétáltunk, amikor belém jött valaki.
 - Hé, légy szíves legközelebb vigyázz, Isten se akarná, hogy másoknak bajt okozz a figyelmetlenségeddel - a lány végig nyugodtan beszélt, viszont az Isten szót olyan alázattal mondta, hogy már-már megijedtem tőle. Nem szóltam vissza inkább meghúztam magam. Nem akartam balhézni, de barátnőm megtette helyettem is.

Lilith

 - Ismét együtt a régi csapat... - gondoltam magamban, amikor átléptük az egyetem küszöbét.
Mellettem jött Ashley, néhány méterrel előttünk Jason ment, hogy felmérhesse a terepet. Ők voltak a családom. Ahonnan én jövök ott nem ismert ez a fogalom, de nem is fontos. Nem igényeltem és nem is fogom. Nekik van rám szükségük.
 Az egyetlen ember, aki iránt olyasmit éreztem, mint amit az emberek szeretetnek neveznek. Ashley iránt. Mintha a lelki társam lenne. Hihetetlen kapocs van köztünk. Nálam jobban senki nem ismeri őt. Én védem meg, ha valaki bántja.
 Nem tudom miért hívtak ide minket, de kellett, hogy legyen valami nyomós oka. Nem akartam terhelni Ashley-t, de biztos voltam benne, hogy nem csak minket rángattak ide, de én sem akartam ezen rágódni. Ismét harcolni ellenük... Nem tudom, hogy hány ártatlan áldozatba kerülne az a csata.
 Ezen gondolkodtam, miközben valami szentfazék Ashley-nek ment. Erre még ő kezdte el mondani, hogy "Isten sem örülne ennek..." bla bla bla. Na, ezt nekem itt neki ne álljon kifejteni.
 - Isten se akarná? Most komolyan? - kérdeztem a kis vöröskét. Még ajnározzuk kicsit. Tök jó. Velünk is milyen kedves volt, bezárt minket egy lyukba. Köszi! Legközelebb kihagynám.
 - Mi a zavar azzal kapcsolatban, amit mondtam? - kérdezi igazi érdeklődéssel.
 - Kit érdekel, hogy zavarja-e Istent, hogy "másnak bajt okoz"? Legközelebb inkább ne menj neki! - ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetést, karon ragadtam Ashley-t és indulni készültem, amikor még utánam is szólt:
 - Isten megbüntet ezért!
 - Még ennél is jobban? Nem hiszem - nevettem fel keserűen, majd elnyelt minket a tömeg...