18. Fejezet

Jared

- Lucifer? - kérdeztem kitágult szemekkel.
- Hát... Tudod... Ő irányít igazából mindent, nem én - dermedten állt és nézett maga elé.
- Tehát azt mondod, hogyha megölöd azt a kettőt, akkor nem jön elő, de ha tudomást szerez róluk, megöl mindenkit? - megint értetlenkedtem.
- Röviden és tömören ennyi. Ja.
- De hát akkor sem ölheted meg őket. Az egyik a társad - próbáltam megállítani.
- Csak azért, mert egymáshoz akartak minket adni. Igazából annyira nem csípem, mert mindig hozzátok húzott a szíve. Ráadásul szerelmes is volt belém. Lucifernek meg ez nem tetszett ezért felbontottuk az eljegyzést - olyan közönyösen mondta, mintha meg sem történt volna.
- Szerelmes volt beléd? - kérdeztem miután értelmeztem és felfogtam a szavait.
- Azt mondta... Várjunk. Te direkt jöttél el velem, hogy Adam-ék együtt maradjanak? - döbbent le.
- Aha - mondtam nemes egyszerűséggel.
- Ó, jaj! Ashley kicsit dühös lesz! Nem láttad? Ő egy vámpír! Bármikor rátámadhat bárkire! - a fejét fogta, miközben sietett tovább a folyosón, Britt-éket keresve.
- Hé! Azt nem tudtam pontosan, hogy vámpír! Bár gondolhattam volna abból, hogy az emberek a táplálékai... - leesett. Vámpír? Komolyan? Lucifer oldalán? Atyám...
- Lehet, hogy kicsit későbbre kéne halasztani Jason-ék keresését, ugyanis rossz előérzetem van. Nagyon rossz.
- Ezek után nekem is. Szerintem menjünk vissza nézzük meg őket, mielőtt kinyírják egymást. - visszafordultunk a szoba felé, ahol hagytuk őket majd rohamtempóban visszaindultunk.

Adam

Amint Lilith és Jared elhagyta a szobát kínos csend ereszkedett közénk. Némán bámultam Ashley-t, aki a padlót szemlélte. Össze kellett szednem magam, ha beszélni akartam vele. El kellett neki mondanom, hogy mit érzek valójában iránta, mert ha nem beszélek vele erről, akkor soha többet nem lesz már merszem hozzá. 

 - Figyelj, Ashley! Beszélnünk kell... - kezdtem bele a mondandómba idegesen, amikor hirtelen félbeszakított.

 - Nem akarok erről beszélgetni! Tudom mit akarsz mondani, de nem vagyok rá kíváncsi - fordult el az ablak felé.

 - Attól függetlenül én még elmondom - álltam ki magamért. - Nem érdekel, hogy nem vagy rá kíváncsi, de mostanra gyűjtöttem elég bátorságot ahhoz, hogy elmondjam neked mit is érzek irántad!

 - De csak röviden - fonta össze karjait a mellkasa előtt.

 - Ezek szerint már tudod, de azért nekikezdek... - álltam neki bátortalanul. - Amikor először megláttalak a folyosón, szerintem már akkor beléd szerettem, de ahogy egyre jobban megismertük egymást, fülig beléd estem. De azóta az eset óta annyira megváltoztál, mintha teljesen kicseréltek volna.

 - Ilyen az élet! Van még valami mondandód?  - fordult felém. Érezhetően kissé megrázta, amit mondtam, engem pedig az, hogy ilyen közönyösen reagált. 

 - Nincs - mondtam halkan erre kiviharzott a szobából, otthagyva egyedül a vegyes érzéseimmel.