Ashley
- Gyere ide, te szörnyeteg! - hívott anyám "kedves" szavaival.
- Megyek! - szóltam tisztelettudóan.
- Még mindig nem hullottak ki azok a förtelmes fogaid? - kérdezte.
- Nem, anyám, még megvannak - sütöttem le a szememet.
- Hogy tudtam egy ilyen természetellenes gyereket szülni? Nem elég, hogy el vannak deformálódva a szemfogaid, még hálás se vagy azért, mert etetlek! De már tudja az egész falu, hogy egy szörny vagy! - nézett rám undorodva.
- Bocsáss meg anyám! - mondtam neki.
- Azt hiszed ennyi elég? Ezerszer eljátszottad már az esélyed. Nem akarlak még egyszer meglátni a házam vagy akár a falu közelében, te féreg! - kiáltozott velem. Velem, egy kislánnyal. Ekkor elszakadt nálam a cérna.
- Ne merj még egyszer így hívni! Ha megteszed az egész családodon bosszút állok! Nem engedem, hogy engem, az első ilyen fajtájú fenséges teremtményt így hívj! Dögölj meg te vén szipirtyó! - kiáltottam fel, majd a torkára vetettem magam. Ez voltam én, egy gyilkos kislány, aki nehezen rejtette el a gonosz énjét. Elszöktem a faluból, ahol éltem. Valaki, mintha a számba adta volna ezeket a szavakat: Az első ilyen fajtájú teremtmény. Tisztán emlékszem, hogy nem akartam ilyet mondani, sőt akkor még nem is tudtam, hogy miről van szó. Jártam a városokat, miközben felnőttem, ha nem tudtam elfojtani vérengző mivoltomat, akkor szívtam az emberek vérét és gyilkoltam. Közben az emberek érzéseivel nem törődve változtattam őket olyanná, amilyen én vagyok. Egy helységben nem tudtam tovább lakni, mert nem öregedtem 18 éves korom után, így mindig ugyanúgy néztem ki. Ebből kifolyólag nem találtam meg a szerelmet sem. Persze volt párom pár faluban, de mindig hirtelen elhagytam a falut és egyben őket is.
Kr. U. 1626 dec. 21 - Anglia
Éppen I. Károly király báljára igyekeztem. Furcsa érzésem volt. Ahogy beléptem a bálterembe, egyből kiszúrtam egy különleges lányt. Hasonló korú, mint én és hasonló energiát árasztott.
- Jó estét! - köszöntem rá.
- Jó estét! Ön mi járatban van errefelé? - kérdezte.
- Minden nemest meghívtak, hát itt vagyok. Ashley Peterson vagyok.
- Lilith ... Örvendek a szerencsének. Hogyhogy eddig még nem találkoztunk? Érzem, különleges vagy - suttogta a fülembe.
- Különleges? Én vérszívó vagyok, talán te is? - súgtam vissza.
- Te egy új faj vagy. Még nem hallottam ilyesmiről. Úgy látszik még nem fedeztek fel. Gondolom, így még neved sincs.
- Nincs.
-Legyen...vámpír. Igazán hangzatos - vigyorodott el. Hihetetlen felszabadultsággal beszélt egy ilyen nyomasztó témáról is. - Úgyis már egy ideje hívnak így egy csapolót Angliában. Az is lehet, hogy te voltál az.
- Igen, talán én voltam. Van egy oldalam, amit sikerült már egy ideje elnyomnom és soha nem is kerülhet újra felszínre - mondtam határozottan.
- Nem nyomhatod el egyik énedet sem. Egyensúlyban kell maradniuk, különben olyan leszel, mint valami kis nyuszi. Azt, pedig egy ilyen erős teremtménynél nem engedhetjük, igaz? Csatlakozz hozzám a fajoddal együtt! Harcoljunk közösen azok ellen, akik el akarnak minket nyomni, el akarnak minket pusztítani! Mi ketten, a népeink és az örök élet. Mit szólsz hozzá? - kérdezte hívogatóan.
- Benne vagyok.
Lilith
A teremtés napjaiban
Még mindig emlékszem, amikor először megpillantottam a napsugarakat. Ahogy felkeltem a földről
körülöttem gyönyörű fákat és virágokat láttam. Állatok ugrándoztak mindenfele és madarak csiripeltek a fák tetején. Tátott szájjal bámultam a tájat megszólalni sem bírtam. Felriadtam a döbbenetből és ekkor pillantottam meg Ádámot. Ekkor hang szólalt meg a fülemben (gondolom az övében is):
körülöttem gyönyörű fákat és virágokat láttam. Állatok ugrándoztak mindenfele és madarak csiripeltek a fák tetején. Tátott szájjal bámultam a tájat megszólalni sem bírtam. Felriadtam a döbbenetből és ekkor pillantottam meg Ádámot. Ekkor hang szólalt meg a fülemben (gondolom az övében is):
- Ádám, te vagy a férfi. Az erősebb és bátrabb. Te rendelkezel, feleséged, Lilith felett. Lilith, te vagy a nő. Mindenben alárendeled magad neki. Ő urad és parancsolód - mondta a hang. Én értetlenkedve hallgattam a monológot.
- De hát, Uram, miért kéne magam alárendelnem neki? Hisz egy földből teremtettél minket és mégis miért nekem kéne őt szolgálnom? Hisz egyenlőek vagyunk.
A hang nem válaszolt, Ádám viszont igen.
- Azért, mert Urunk ezt mondta. Én vagyok a férfi, a te urad és nekem tartozol engedelmességgel.
- De hát ez igazságtalanság! Inkább elmegyek, mint hogy a Paradicsomban, egyenlőtlenül kelljen élnem - majd egyszerűen elmosódtak körülöttem a körvonalak, majd egy teljesen másik helyen találtam magam.
Egy kevésbe pompázatos, fákkal övezett területen. A fű száraz volt, mellettem óriási víz terült el. A partjához sétáltam és elgondolkodtam. Miért akartak engem szolgaságba kényszeríteni? Hisz egy földből teremtettek, ő semmivel sem több, mint én és én se vagyok semmivel sem több, mint ő. Nem tudom, mennyi ideig lógattam a lábam a vízbe, de hamar megtaláltak. Gondolom nem lehetett nehéz az egyetlen emberi lényt megtalálni a Paradicsomon kívül.
- Most mit fogtok velem tenni? - néztem a körülöttem álló angyalokra.
- Az Alvilágba száműztek engedetlenségedért és szökésedért - szólalt meg egyikük.
- De hát, én csak egyenlőséget szerettem volna! - kiáltottam.
- Ám, hallottad a parancsot, amit az Urunk a füledbe súgott és te ellenkeztél.
- Mi lesz Ádámmal? - aggodalmasan figyeltem.
- Az Urunk, új feleséget teremt neki. Egy olyat, aki engedelmes. Nem úgy, mint te - ezután megragadtak, majd mindnyájan eltűntünk.
Mikor kinyitottam a szemem egy sötét és forró helyen ébredtem. Hát, ilyen az Alvilág. Jó tudni, gondolom sokáig leszek még itt. Felálltam, majd a sötétben tapogatózva elindultam. Az egész hely üres volt. Kivéve egy termet. Kitártam a kapuit és bent egy óriási fényes szobát találtam. A végében egy trón, melyen a leggyönyörűbb teremtmény ült. Nála szebbet nem láttam későbbi életem során sem.
- Üdvözöllek a Pokolban! Én lennék a mostani "királya" ennek a porfészeknek! Örülök, hogy benéztél! - intett közelebb magához. - Mit keres itt egy ilyen tiszta lélek, már a teremtés napjaiban. Csak nem haragítottad magadra apámat?
- De, pontosan ez történt... - hajtottam le szomorúan a fejemet.
- El tudom képzelni mi történhetett. Te vagy az első nő, igaz? Kitalálta, hogy alá kéne magad rendelned a férfinak. Te ellenkeztél és igeküldött. Eltaláltam?
- Igen, el.
- Hát, emiatt egy cseppet se bánkódj! Ez itt már az én királyságom. A hatalma ide már nem nagyon ér el. Jobb kezemmé, segítőmmé teszlek, kit egyenjogú társként fogok kezelni! Te leszel a Pokol Úrnője! Ez tetszik? Semmi elnyomás, semmi szolgaság... - nézett rám enyhe mosolyra húzva száját.
- Csak támogatni tudom az ötletet! - a szemébe néztem és éreztem, ahogy a jó egyszerűen elszáll belőlem. A szeretet, amit Ádám iránt éreztem, a kedvesség és minden, ami emberré tett.
- Te leszel az első démon! A fajod legtisztábbikja, legerősebbikje. Mindegyikük neked tartozik, majd engedelmességgel. Amint megjelennek az első lelkek, majd még beszélünk a dolgokról - érintette meg az arcom. - Nézz körül, keress egy helyet, ahol lakhatsz, ahol berendezkedhetsz, aztán majd közösen alakítgatunk egy kicsit az új királyságunkon.
- Köszönöm! - mondtam monotonul. - Még nem mutatkoztunk be igazándiból! - néztem szemeibe.
- Ebben igazad van, nehogy elfelejtsük - vigyorodott el. - Lucifer vagyok, Isten leggyönyörűbb gyermeke és most mégis itt ülök és várom a népemet.
- Én Lilith vagyok - majd fejet hajtottam és elindultam felfedezni a végtelen termeket. Hisz volt elég időm, nem siettem sehova.
Kr. U. 1626 dec. 21 - Anglia
Végigkísértem, ahogy az emberiség fejlődik. Láttam, ahogyan megromlanak az emberek. Lopnak, csalnak, hazudnak, még társaikat is megölik. Az ilyenek kerültek hozzánk. Néhány nap után, amit a mi kis "szobáinkban" eltöltenek még azt is megbánják, hogy megszülettek. Az ilyenekből válnak a tökéletes kínzómesterek. Senki sem tart ki néhány évnél tovább. Mindnyájan megtörnek. Egytől egyig gyengék.
Néhány ígéretesnek tűnő lelket már egyből a hadseregembe állítok. Néha egy kis utánpótlás jól jön. Ki tudja mikor tör ki egy jó kis háború, amibe végre mi is beleavatkozhatunk...
A fontosabb eseményeken, amik történnek a világban, néha én is meg szoktam jelenni, hisz én nem voltam lekötözve a Pokolba, nem kellett ott maradnom. Így kerültem I. Károly angol király báljára. Éreztem, hogy a téli napforduló éjszakáján tartott bál valamiért különleges lesz. Egyáltalán nem tévedtem.
Abban a pillanatban megéreztem az energiáját, amint belépett a terembe. Tudtam, hogy nem hozzám tartozik, hisz nem engedélyeztem kimenetelt senkinek és velem valamiért senki sem mer szembeszállni. Figyeltem a lányt, amint lejön a lépcsőn, majd elindul felém. Tudtam, hogy ő is érzi, amit én.
Tudtam, hogy különleges nem egyszerű lény, hanem a legerősebbikje a fajtájának. Pont, mint én. Ezért kértem, hogy csatlakozzon hozzám. Szükségünk lesz a népére, ha háborúra kerül a sor.
A bál után egyszerűen haza teleportáltam a Pokolba. Még mielőtt átvettem volna az esti műszakot, még bementem Luciferhez.
- Milyen volt a bál? - húzott az ölébe.
- El sem fogod hinni. Ugyanolyan unalmas, mint a többi, de valami történt. Mondtam, hogy a napforduló estéjén tartott bál valamit jelent.
- Mond már el! - nézett rám kicsit szúrósabban.
- Rendben van. Egy új fajjal találkoztam. Nem is a fajjal, hanem a vezetőjével, az elsővel, aki született. Gondoltad volna, hogy pont I. Károly bálján fogok vele találkozni?
- És mit mondott? - láttam, hogy érdekli a dolog.
- Azt mondta, hogy csatlakozik hozzánk. Azaz inkább a hadserege csatlakozik a mi hadseregünkhöz. Nem tűnt valami tapasztaltnak. Láthatóan nem értette, hogyan kéne használnia a hatalmát.
- Na Lilith, itt van az új feladatod! Kiképzed a lányt, egyesítitek a hadseregeket, majd ketten még több felfedezetlen faj után kutattok. Több erővel kell rendelkeznünk, mint a Menny! Nem vesztünk el háborút - majd megcsókolt, én pedig elindultam a kínzókamrákhoz.
- Üdvözöllek a Pokolban! Én lennék a mostani "királya" ennek a porfészeknek! Örülök, hogy benéztél! - intett közelebb magához. - Mit keres itt egy ilyen tiszta lélek, már a teremtés napjaiban. Csak nem haragítottad magadra apámat?
- De, pontosan ez történt... - hajtottam le szomorúan a fejemet.
- El tudom képzelni mi történhetett. Te vagy az első nő, igaz? Kitalálta, hogy alá kéne magad rendelned a férfinak. Te ellenkeztél és igeküldött. Eltaláltam?
- Igen, el.
- Hát, emiatt egy cseppet se bánkódj! Ez itt már az én királyságom. A hatalma ide már nem nagyon ér el. Jobb kezemmé, segítőmmé teszlek, kit egyenjogú társként fogok kezelni! Te leszel a Pokol Úrnője! Ez tetszik? Semmi elnyomás, semmi szolgaság... - nézett rám enyhe mosolyra húzva száját.
- Csak támogatni tudom az ötletet! - a szemébe néztem és éreztem, ahogy a jó egyszerűen elszáll belőlem. A szeretet, amit Ádám iránt éreztem, a kedvesség és minden, ami emberré tett.
- Te leszel az első démon! A fajod legtisztábbikja, legerősebbikje. Mindegyikük neked tartozik, majd engedelmességgel. Amint megjelennek az első lelkek, majd még beszélünk a dolgokról - érintette meg az arcom. - Nézz körül, keress egy helyet, ahol lakhatsz, ahol berendezkedhetsz, aztán majd közösen alakítgatunk egy kicsit az új királyságunkon.
- Köszönöm! - mondtam monotonul. - Még nem mutatkoztunk be igazándiból! - néztem szemeibe.
- Ebben igazad van, nehogy elfelejtsük - vigyorodott el. - Lucifer vagyok, Isten leggyönyörűbb gyermeke és most mégis itt ülök és várom a népemet.
- Én Lilith vagyok - majd fejet hajtottam és elindultam felfedezni a végtelen termeket. Hisz volt elég időm, nem siettem sehova.
Kr. U. 1626 dec. 21 - Anglia
Végigkísértem, ahogy az emberiség fejlődik. Láttam, ahogyan megromlanak az emberek. Lopnak, csalnak, hazudnak, még társaikat is megölik. Az ilyenek kerültek hozzánk. Néhány nap után, amit a mi kis "szobáinkban" eltöltenek még azt is megbánják, hogy megszülettek. Az ilyenekből válnak a tökéletes kínzómesterek. Senki sem tart ki néhány évnél tovább. Mindnyájan megtörnek. Egytől egyig gyengék.
Néhány ígéretesnek tűnő lelket már egyből a hadseregembe állítok. Néha egy kis utánpótlás jól jön. Ki tudja mikor tör ki egy jó kis háború, amibe végre mi is beleavatkozhatunk...
A fontosabb eseményeken, amik történnek a világban, néha én is meg szoktam jelenni, hisz én nem voltam lekötözve a Pokolba, nem kellett ott maradnom. Így kerültem I. Károly angol király báljára. Éreztem, hogy a téli napforduló éjszakáján tartott bál valamiért különleges lesz. Egyáltalán nem tévedtem.
Abban a pillanatban megéreztem az energiáját, amint belépett a terembe. Tudtam, hogy nem hozzám tartozik, hisz nem engedélyeztem kimenetelt senkinek és velem valamiért senki sem mer szembeszállni. Figyeltem a lányt, amint lejön a lépcsőn, majd elindul felém. Tudtam, hogy ő is érzi, amit én.
Tudtam, hogy különleges nem egyszerű lény, hanem a legerősebbikje a fajtájának. Pont, mint én. Ezért kértem, hogy csatlakozzon hozzám. Szükségünk lesz a népére, ha háborúra kerül a sor.
A bál után egyszerűen haza teleportáltam a Pokolba. Még mielőtt átvettem volna az esti műszakot, még bementem Luciferhez.
- Milyen volt a bál? - húzott az ölébe.
- El sem fogod hinni. Ugyanolyan unalmas, mint a többi, de valami történt. Mondtam, hogy a napforduló estéjén tartott bál valamit jelent.
- Mond már el! - nézett rám kicsit szúrósabban.
- Rendben van. Egy új fajjal találkoztam. Nem is a fajjal, hanem a vezetőjével, az elsővel, aki született. Gondoltad volna, hogy pont I. Károly bálján fogok vele találkozni?
- És mit mondott? - láttam, hogy érdekli a dolog.
- Azt mondta, hogy csatlakozik hozzánk. Azaz inkább a hadserege csatlakozik a mi hadseregünkhöz. Nem tűnt valami tapasztaltnak. Láthatóan nem értette, hogyan kéne használnia a hatalmát.
- Na Lilith, itt van az új feladatod! Kiképzed a lányt, egyesítitek a hadseregeket, majd ketten még több felfedezetlen faj után kutattok. Több erővel kell rendelkeznünk, mint a Menny! Nem vesztünk el háborút - majd megcsókolt, én pedig elindultam a kínzókamrákhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése