7. fejezet

Lilith

Miközben Jared keresésére indultam, hogy kiszedjem belőle hogy ők miért vannak itt, tudatosult bennem, hogy ebből háború lesz. Én nem igazán bántam, hisz a seregem erős és sokan vannak, szinte elpusztíthatatlanok, de Ashley-t annál inkább féltettem. Ha nem vadul be, akkor képtelen lesz harcolni. Pedig szükség lesz rá. Ha nem fogja bírni át kell vennem a seregét. Akár akarja, akár nem... Többször nem veszítek ellenük szemben.
 Jared-re egy fal mellett támaszkodva találtam. Amikor észrevett intett egyet és elindult felém. Biztos voltam benne, hogy őt is kémkedni küldték.
 - Szia! - vigyorgott rám.
 - Helló! - mosolyogtam rá én is megnyerően.
 - Te is kémkedni jöttél, mi? - kérdezi még mindig vigyorogva.
 - Pont, mint te...
 - Akkor cseréljünk információt! - teszi fel az ajánlatát.
 - Komolyan azt hiszed, hogy igazat is mondanék? - néztem rá kételkedve.
 - Ha szerződést kötünk, akkor igen.
 - Én vagyok a szerződések királynője, hidd el találnék kis kaput - pillantottam rá.
 - Ebben igazad van! - gondolkodott el. - Akkor mi lenne, ha csak beülnénk valahova egy kávéra?
 - Te most randira hívsz? - kételkedtem kicsit ismét.
 - Igen, pontosan - hirtelen nagyot dobbant a szívem. Megmagyarázhatatlan volt, még soha nem éreztem ilyet. - Na, és te erre mit felelsz?
 - El nem utasítanám! - felém nyújtotta a karját én pedig kedélyesen belé karoltam.
 A kávézóba érve egy kétszemélyes asztalnál foglaltunk helyet.
 - Ne gondold, hogy nem gyanakszom - fektettem az tenyerembe az állam.
 - Te se hidd rólam - majd elmosolyodott és a pincért hívta.
 - Mit hozhatok önöknek? - kérdezte az úr.
 - A hölgynek egy fahéjas lattemachiato-t, nekem pedig egy cappucino-t - aztán ismét felém fordult.
 - Nem ér kihasználni a különleges képességeket. Ha én is megtenném, annak te nem igazán örülnél - mosolyogtam rá cinkosan.
 - Abban biztos vagyok. De nem azért jöttünk, hogy egymást fenyegessük, hanem hogy kicsit jobban megismerjük egymást - a szívem majd kiugrott a helyéről. Nagyon reméltem, hogy ő is így érez.
 Aztán eszembe jutott, hogy mennyire megdorgáltam Jason-t, mert az ölébe vitte Brittany-t a gyengélkedőre, erre én meg itt ülök egy randin Jared-del... Természetesen ez mind csak üzlet, hogy többet megtudjunk az ellenségről... Hogyne...
 - Hát akkor kérdezz - pillantottam a fiúra.

Ashley

Féltem. Nem igazán akartam találkozni Adam-mal. Látta a legrosszabb énemet is, amit Lilith-en
Jason-on és népükön kívül senki más nem tudott. Az ellenség azt sem tudta, hogy létezünk. Ez nekünk csak előny volt, de így, hogy Adam meglátott...biztos jelenti. Az egyik terembe benézve megpillantottam. Ott volt az alkalom, hogy bizonyíthattam Lilith-nek: igenis kemény vagyok! Bementem.
 - Szia! - kezdtem félénk mosollyal.
 - Igazán elmondom, amit akarsz, nem kell rám másznod meg ilyesmi - rá sem ismertem, hogy ilyen lehangolt volt.
 - Nem, én, vagyis te, mármint nem állt szándékomban - össze-vissza dadogtam pedig igazán nem volt rám jellemző.
 - Talán mégsem vagy rossz, mint hittem - hazudnom kellett neki.
 - Figyelj! Én nem tudom, mi ez az ellenségeskedés köztetek és Lilith-ék között és azt sem értem mi ez a "rossz vagy" duma. Én nekem ők a haverjaim. Ennyi. Egy éve ismerjük egymást - mosolyogtam, pedig belül sajgott a szívem.
 - Ja, így már mindent értek! - rám mosolygott ezzel kimentem a teremből. Nagyon rosszul voltam. El kellett mondanom Lilith-nek. Meg is találtam: egy kávézóban Jared-del.
 - Ööö Lilith! Beszélnünk kellene! - kissé kínosan éreztem magam.
 - Mit szeretnél? - nézett rám mérgesen.
 - Tudod, hát, ez vészhelyzet dolog! - próbáltam tudtára adni, hogy fontos lenne és a végére megértette.
 - Öt perc és jövök!-mondta Jared-nek. Kimentünk, elkezdtem.
 - Azt mondtam Adamnak, hogy nem tudom mi ez az ellenségeskedés meg, hogy mi ez a rossz oldal dolog, így azt hiszi ember vagyok és egy éve találkoztam veletek - lehadartam neki az egészet.
 - Ügyes vagy! Ezzel itt hol a probléma? Legalább nem tudja meg senki, hogy léteztek! - mosolygott rám elismerően.
 - Tudom, hogy ez most jó meg minden, de nem akartam neki hazudni, mert kedveltem.
 - Értem. De tudod, néha áldozatokat kell hoznunk.
 -Tudom. A népemért meg kell tennem bármit! - és itt már teljesen átmentem rossz mivoltomba. Egy darabig nem is lettem újra kedves, aranyos, szerény, magába forduló.
 - Végre Ashley! Te is olyan lettél, mint mi! Rossz, gonosz. Már el merlek engedni a harcba! - ezt mondta, de láttam a szemében egy kis kételkedést.
 - Nem tudhatják meg a jók, hogy ilyen vagyok. Úgyhogy tartsd a szád! Mehetsz vissza a pasidhoz, de figyellek! - nevettem. Elindultam és azon gondolkoztam, hogy olyan, mintha kétszemélyiségű volnék. Bár akkor még nem igazán zavart, ugyanis akkor szabadult fel az életem során mindig elnyomott énem.